Amit eddig nem mertek meglépni: félmillió illegális bevándorló kaphat papírokat
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMintegy félmillió illegális bevándorló kaphat egyéves tartózkodási és munkavállalási engedélyt a spanyol kormány által kedden bejelentett rendelet alapján - adja hírül az MTI.
"Egy olyan migrációs modellt erősítünk meg, amely az emberi jogokon, az integráción és az együttélésen alapul, és összeegyeztethető a gazdasági növekedéssel és a társadalmi kohézióval" - fogalmazott Elma Saiz kormányszóvivő és migrációért felelős miniszter a kabinet ülését követő tájékoztatón.
Emlékeztetett: a Spanyolországban legális státusz nélkül élő bevándorlók helyzetének rendkívüli rendezéséért még 2024-ben civilek népi kezdeményezést nyújtottak be a spanyol törvényhozásnak több mint 700 ezer támogató aláírással, de a folyamat elakadt.
Amikor a társadalmi valóság megelőzi a bürokráciát, a felelős állam cselekszik, nem pedig félrenéz
- jegyezte meg.
Mint mondta, a rendelet alapján áprilistól kezdve három hónapon át azok kérvényezhetik helyzetük rendezését, akik 2025. december 31-ét megelőzően már legalább öt hónapja éltek igazolhatóan Spanyolországban, és büntetlen előéletűek.
A kormány elképzelése szerint a rendkívüli engedély időtartama alatt az érintetteknek lehetőségük lesz, hogy hosszútávra is rendezzék jogi helyzetüket Spanyolországban.
Az eljárás nem példátlan Spanyolország történetében, a nyolcvanas évek óta többször is előfordult, hogy egyszeri, rendkívüli döntéssel illegális bevándorlók nagy csoportja kapott tartózkodási engedélyt.
A kormány rendeletét "füstfüggönynek" nevezte a legnagyobb ellenzéki erőnek számító konzervatív Néppárt (PP).
Ester Munoz frakcióvezető szóvivő szerint a kabinet célja, hogy ezzel a témával "eltussoljon" más kérdéseket, például azt, hogy a múlt héten történt, 45 emberéletet követelő vasúti szerencsétlenség után "biztonságos-e vonattal utazni".
A Vox párt bejelentette: bíróságon fogja megtámadni a rendeletet, egyben kérve a jogszabály azonnali felfüggesztését is.
"Az illegalitást jutalmazzák, a spanyolokat pedig eltúlzott adókkal büntetik" - mondta Pepa Milán frakcióvezető.
A spanyol katolikus egyház és a legnagyobb szakszervezetek viszont üdvözölték a kormányzati bejelentést.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?