Aki nem beszél románul, elbocsátják
Elbocsátanák állásukból azokat a közalkalmazottakat Romániában, akik nem tudnak, vagy nem akarnak beszélni románul - egyebek mellett erről rendelkezik a munka törvénykönyvének módosítása, amelyet hétfőn fogadott el a román szenátus.
A képviselő még novemberben úgy nyilatkozott: feljelentés alapján vizsgálnák meg a bepanaszolt közalkalmazottak román nyelvtudását. "Az indítványom szerint bárki bepanaszolhatná azt a közalkalmazottat, aki nem beszél románul. Az illetőnek ilyen esetben szóbeli vizsgán kellene bizonyítania nyelvtudását, és hogy kiküszöböljük a bundázást, a vizsga videofelvételéről a panaszos is másolatot kapna" - magyarázta a törvénymódosítás kezdeményezője.
Fekete Szabó András, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti frakcióvezetője az MTI-nek azt mondta, hogy hétfőn több tucat törvénytervezet "ment át hallgatólagosan", vagyis érdemi vita és szavazás nélkül a szenátuson: a Oajdea-féle nyelvtörvény ezek egyike.
A kétkamarás román parlamentben a jogszabály-tervezeteket mindkét háznak el kell fogadnia, de mindig a második házé a döntés joga. Ha az első ház 45 napig nem tűzi napirendre a tervezetet, azt a határidő lejárta után automatikusan elfogadottnak minősítik. A munka törvénykönyve esetében a képviselőházé a döntés joga, tehát a Daniel Oajdea által kezdeményezett módosításról is csak a képviselőházban születik érdemi döntés. Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője kifejezte meggyőződését, hogy ilyen diszkriminatív jogszabályt nem fogad el a román parlament.
Romániában a nemzeti kisebbségek nyelvhasználati jogait a közigazgatási törvény szabályozza. Ennek értelmében húszszázalékos lakosságarány felett bármely kisebbségnek joga van anyanyelvén intézni ügyeit az adott településen, de a törvény semmilyen büntetéssel nem sújtja azokat, akik megsértik ezt a jogot.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A román kormány az Európai Unión kívülről érkező külföldi munkaerő toborzását szigorító sürgősségi rendeletet fogadott el csütörtökön,... Teljes cikk
Az alapfizetése mellett részvényjuttatásokat, valamint bónuszokat is kap. Teljes cikk
Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk
- Elbocsátották az UniCredit Bank szakszervezetének elnökét 1 hete
- Bezár a jászberényi gyár, 600 embert küldenek el 1 hete
- Hatalmas leépítés a BBC-nél: közel 2000 munkahely szűnik meg 2 hete
- Tízből kilenc cég megbánta a mesterséges intelligencia vezérelte elbocsátásokat 2 hete
- Elveszi a mesterséges intelligencia a juniorok munkáját? 3 hete
- Leépítésre készül Magyarországon a Siemens 3 hete
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hónapja
- Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től 2 hónapja
- AI miatti leépítések: ezek a cégek csökkentik a létszámot – akad egy kivétel is 2 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 3 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 3 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?