kapubanner for mobile

Alkotmányellenes a szövetkezeti törvény

Alkotmányellenesnek ítélte az Alkotmánybíróság (Ab) a szövetkezetekről szóló törvény 2010. februárjában történt módosítását, mivel annak harmadik paragrafusa visszamenőleges hatályba léptetésről rendelkezik, és ez a testület szerint súlyosan sérti a jogbiztonságot.

images

images

Az Ab keddi, a testület honlapján közzétett határozata szerint megállapítható, hogy a törvény az iskolaszövetkezeti tag munkavégzését illetően új szabályokat állapít meg, s ezen eltérő szabályok visszamenőleges érvényesítése nem lehetséges.

A visszamenőleges hatályba léptetés ezekben az esetekben azt jelenti, hogy a már létrejött munkajogi jogviszonyok visszamenőleg válnak törvénysértővé, vagy kérdőjelezhető meg törvényességük - olvasható az Ab indoklásában.

A határozat kitér arra is, hogy az Ab a visszamenő hatályú jogalkotás tilalmát már több határozatában több szempontból értelmezte. Ezek egyike szerint az alkotmányban megállapított jogállamisághoz szervesen kapcsolódó jogbiztonság elvének maradéktalan érvényesülése érdekében elengedhetetlen, hogy a jogszabályok kihirdetése összhangban legyen az alkotmányos jellegű előírásokkal.

A szövetkezeti törvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági eljárást Sólyom László köztársasági elnök kezdeményezte márciusban, mert álláspontja szerint alkotmánysértő lehet a visszaható hatályú érvénybe lépés.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek