kapubanner for mobile

Állást keresnek a volt Stasi-alkalmazottaknak

Állást keresnek Németországban azoknak a volt keletnémet belügyi beosztottaknak, akiket még ma is az egykori állambiztonsági minisztérium (Stasi) megmaradt iratait kezelő szövetségi hivatal alkalmaz.

Keddi értesülések szerint a konzervatív-liberális kormánykoalíció új törvénnyel kívánja megoldani a kínos helyzetet, amelyre néhány hónappal ezelőtt a hivatal újdonsült elnöke, Roland Jahn hívta fel a figyelmet. Jahn megelégelte, hogy hivatalában még mindig dolgoznak olyan személyek, akik az NDK-s időkben az állambiztonsági minisztérium munkatársai voltak.

A volt keletnémet kommunista hatóságok által üldözött Roland Jahn tavasszal váltotta fel Marianne Birthlert az egyesülés után létrehozott hivatal élén. A tavalyi elnökválasztáson is eséllyel induló Joachim Gauck, valamint Birthler után ő a Stasi iratait kezelő hatóság harmadik elnöke.

Hivatalba lépésekor az elnök tűrhetetlennek nevezte, hogy 47 munkatársat még az NDK-tól "örökölt". A legtöbben közülük portásként vagy biztonsági őrként dolgoznak. "Ha egy Stasi-áldozat felkeresi a hivatalt, a bejáratnál egy volt Stasi-alkalmazottal találkozhat" - sérelmezte Jahn, aki szerint mindez az egykori áldozatok arculcsapását jelenti.

A szóban forgó beosztottakat a hivatal első elnöke, Joachim Gauck meghatározatlan időre alkalmazta a titkos iratok kezelésének megkönnyítése céljából. Az érvényben lévő munkajogi szabályok miatt azonban később nem tudta elbocsátani őket, mint ahogy utóda, Marianne Birthler sem. Jahn azonban elődeinél is nagyobb eltökéltséggel látott neki a probléma megoldásának.

A kormányzó konzervatív-liberális koalíció a jelek szerint segítségére sietett. A sajtó ugyanis arról számolt be: olyan törvénytervezet van készülőben, amely a hivatal tevékenységet szabályozó törvényt egy cikkellyel kiegészíti. Ez pedig kimondaná, hogy a hatóság a jövőben egyetlen olyan személyt sem alkalmazhat, aki korábban a keletnémet állambiztonságnál dolgozott. Az említett 47 alkalmazottra vonatkozóan pedig azt irányozza elő, hogy számukra más szövetségi hatóságoknál kell - "képességeiknek megfelelő" - állást keresni. Értesülések szerint elsősorban minisztériumok jöhetnek szóba.

Az ellenzék élesen bírálta a tervezetet, és annak kapcsán "Lex Jahnról" beszélt. A Bundestag már a napokban napirendre tűzi a kérdést.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk

Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk