Árat emel a Foxconn, hogy ellensúlyozza a béremeléseket
Áremelést tervez a Foxconn főbb ügyfelei számára: a magyarországi gyárakkal is rendelkező tajvani vállalat ezzel, illetve a munkafolyamatok automatizálásával akarja ellensúlyozni a kínai dolgozók bérének emelését.
A világ nagy elektronikai cégeinek dolgozó Foxconnál júniusban jelezték, hogy októbertől a korábbi kétszeresére, kétezer jüanra - átszámítva 65 ezer forintra - emelik az alapbéreket azt követően, hogy a társaság dél-kínai, Sencsenben lévő gyárának több dolgozója öngyilkosságot követett el.
A gyárban egyebek mellett iPhone, iPad és más márkás elektronikai cikkeket gyártanak többek között az Apple, a Hewlett-Packard, a Microsoft számára.
A Foxconn, a világ legnagyobb elektronikai beszállítója, amelynek Kínában 800 ezer alkalmazottja van, nemzetközi visszhangot kiváltó támadások kereszttüzébe került, miután 2009 júliusa és 2010 májusa között sencseni ipari komplexumában tíz dolgozója követett el öngyilkosságot. Akkor az öngyilkosság-sorozatot a szakszervezeti aktivisták a rendkívül kemény munkakörülményekkel, a munka monotonitásával magyarázták.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?