kapubanner for mobile

Kiderült, mely cégekben dolgoznak az ország legokosabb munkavállalói

Ünnepélyes keretek között adták át a 11. alkalommal megrendezett Év Intelligens Vállalata verseny díjait. A Magyarország legintelligensebb embereit tömörítő Mensa HungarIQa Egyesület szakmai közreműködésével zajló megmérettetésben a résztvevő vállalatok csapatai kétfordulós rendszerben mérik össze teljesítményüket.

Az első körben online (ábrás és verbális) tesztek, a második körben pedig személyes, hivatalos Mensa-intelligenciateszt alapján alakul ki a végső rangsor.

A szervezők tájékoztatása szerint a 2025-ös versenybe a vállalatok összesen több mint 1100 munkavállalót toboroztak, ami jól mutatja a kezdeményezés közösségépítő és csapatmotiváló erejét.

A verseny egyik idei különlegessége az volt, hogy a résztvevők a verseny online szakaszában két új, nemzetközi színvonalú tesztet (ábrás logikai és verbális-nyelvi) is használhattak, amelyek immár a brit Mensa hivatalos teszteszköztárában is megjelennek.

A verseny mindig diszkréten zajlik: az egyéni eredményeket kizárólag a tesztet kitöltő munkavállalók ismerhetik meg, a nyilvánosság felé pedig a kategóriák dobogósait hirdetik ki.

A 2025-ös verseny helyezettjei

  • A kisvállalat kategóriában a Previo.hu Kft. nyert, míg a második és harmadik helyet rendre a Morihana Kft. és a Dynago Hungary Kft. szerezte meg.
  • A középvállalatok között a META-INF Kft. munkavállalói győzedelmeskedtek, az ezüst az Albemarle Magyarország Kft-hez került, a képzeletbeli bronzérem a KBOSS.hu Kft-t illette.
  • A nagyvállalatok között az OTP Bank Nyrt. végzett az élen, a második MAVIR Zrt. lett, a harmadik helyet pedig az AUMOVIO Hungary Kft. - Budapest csapata érte el.

A szervezők az összes résztvevőnek gratulálnak, és minden vállalatot visszavárnak a 2026-os versenyre.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek