Átadták a Magyar Marketing Szövetség Életműdíját
Az idei díjazott számára a szervezet elnöke és Dr. Papp-Váry Árpád alelnök nyújtotta át az elismerést múlt hét csütörtökön.
Az elmúlt esztendők során összesen öten kapták meg az elismerést, amelyet minden évben a Marketing Summit-on adnak át ünnepélyes keretek között. Ebben az évben, a sorban hatodikként Dr. Fazekas Ildikó, az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) igazgatója vehette át a szakmai díjat.
Mint a Magyar Marketing Szövetség közleménye írja, Fazekas Ildikó elévülhetetlen érdemeket szerzett a marketing és reklámszakma hazai felsőoktatásában (Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Kar, Budapesti Corvinus Egyetemen, Budapesti Metropolitan Egyetem), a szakma elismertségének és presztízsének növelésében, illetve az etikus reklámozási gyakorlat meghonosításában. A díjazott a marketingszakmából érkezett, ugyanis eredetileg piacszervező szakközgazdászként (akkor még így hívták a marketinget) végzett, majd mielőtt egyetemi oktató lett, olyan cégek marketingeseként dolgozott, mint a Fővárosi Bútor Hangszer Sportszer Kiskereskedelmi Vállalat, vagy a Caola-Schwarzkopf. Ezt követően Ildikó - a felsőoktatás világából némileg kilépve - a reklám önszabályozása felé fordult és több mint negyedszázada, egészen pontosan 26 éve az Önszabályozó Reklám Testület vezetője.
Nevéhez fűződik többek között a Reklámetikai Kódex folyamatos frissítése is. Az Európai Önszabályozó Szervezet (EASA) korábbi elnökeként, jelenleg a szervezet elnökségi tagjaként is aktívan dolgozik.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?