Átadták "Az év esélyteremtő munkahelye" díjakat
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÁtadták Az év esélyteremtő munkahelye díjakat: a Szövetség a társadalomtudatos munkahelyekért nevű civil összefogás országos elismerésével járó bronz szobrokat első alkalommal kilenc hazai vállalat képviselője vehette át kedden Pécsett.
Nagyvállalati kategóriában a Nokia Komárom Kft., a Pécsi Vízmű Zrt., a Chinoin Zrt., a középvállalkozások között a Tata Help Kft., a BIOKOM Kft., az Inform Média Kft., a kisvállalatoknál pedig a Veszprémi Cserhát Vendéglátóipari Kft., az SZ+C Kft., valamint a Phoebex Kereskedelmi Kft. kapott kitüntetést.
A díjat létrehozó három, fogyatékosokat támogató szervezet, a Szimbiózis Alapítvány, az Életet Segítő Alapítvány, továbbá a Fogd a Kezem Alapítvány alkotta civil összefogás mintegy százötven céget vett górcső alá egyelőre az ország három, a közép-dunántúli, a dél-dunántúli és az észak-magyarországi régiójában abból a szempontból, hogy milyen hangsúlyt fektetnek a társadalmi felelősségvállalásra. Vizsgálták az akadálymentesítést, a környezettudatosság és az egészségtudatosság érvényesítését, az újonnan belépő és a már állományban lévő dolgozók szakmai munkájának támogatását segítő mentori és képzési rendszert. Figyelembe vették a környezeti szempontú tanúsítvány szerinti működést, a munkaadói juttatásokat, az esélyegyenlőségi terv minőségét, és a munkaerő-piaci szempontból hátrányosnak számító munkavállalók helyzetének javítása érdekében tett intézkedéseket.
Az elismerést azon cégek érdemelték ki, melyek tevékenysége példamutató volt annak megteremtésében, hogy a munkavállalók a társadalmi, etnikai, vallási és nemi helyzetüktől függetlenül, az emberi méltóságukat megőrizve juthassanak hozzá a képességeiknek megfelelő munkavégzési lehetőségekhez, és a teljesítményükért járó méltányos munkabérhez. Kövér András projektvezető a díjátadót megelőzően azt mondta újságíróknak: a hazai vállalatok ma még nem túlzottan nyitottak a társadalmi felelősségvállalás irányába. Utalt rá, hogy összesen mintegy félezer céget kerestek meg, de még a vizsgálatnak alávetett százötven vezetőjét is nehéz volt meggyőzni, hogy vállalják a megmérettetést. Problémát okozott például, hogy a részvétel adatszolgáltatással járt, s attól féltek, hogy emiatt valamilyen versenyhátrányt szenvednek.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?