Beteg gyerekek álmait váltotta valóra a Penny
Élelmiszermentés, lovasterápia, beteg gyermekek kívánságának teljesítése és nevelőszülői családokban élők támogatása - néhány kiemelt terület a PENNY 2024-es jótékonysági aktivitásaiból. A vállalat a társadalmi felelősségvállalás jegyében az elmúlt évben is számos szakmai partnerrel együttműködve, különböző programokon keresztül segítette a rászorulókat, és összesen 53 ezer főnek nyújtott célzott támogatást. A diszkontlánc a karitatív kezdeményezéseibe munkatársait és vásárlóit is bevonta.
“A társadalmi felelősségvállalás számunkra nem csak a vállalati működésünk alapvető része, hanem szívügyünk is. Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy ne csak az ünnepi időszakban, hanem egész évben segítsük a rászorulókat. A stratégiai céljaink elérésében a hosszútávú partnerségeinkkel érhetünk el valós segítségnyújtást, amiben a munkatársaink és vásárlóink is aktívan részt vesznek. Nagy öröm számunkra, hogy 2024-ben közel 2000 tonna élelmiszert mentettünk meg és juttattunk el a nélkülözőknek, valamint több ezer gyermek testi és lelki egészségéhez járultunk hozzá” - mondta Kazatsay Eszter, a PENNY kommunikációs vezetője.
Élelmiszermentés az év minden napján
A PENNY üzletein keresztül a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel, a Máltai Szeretetszolgálattal és az Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködve napi szinten végez összehangolt élelmiszermentő tevékenységet. 2024-ben a vállalat partnereivel közösen összesen több mint 36 ezer fő rászoruló számára mentett meg fogyasztható, de már nem értékesíthető élelmiszert a kidobástól.
Összefogás a nevelőszülőkkel élő gyermekekért
A PENNY Magyarország munkatársai és vásárlói bevonásával több módon is támogatta az SOS Gyermekfalvakban nevelőszülőkkel élő gyermekeket, lefedve ezzel a szervezet teljes ellátotti körét, összesen 400 főt. A több hónapra elegendő tárgyi felajánlás - ruházati cikkek, játékok és tartós élelmiszerek -, mellett az újságos promóción keresztül összesen 10 millió forint pénzadomány gyűlt össze a szervezet számára, amelyből új bútorok és háztartási eszközök kerülnek beszerzésre, komfortosabbá téve a kis lakók otthonait.
Álmok, melyek valóra válnak
A Csodalámpa Alapítvány küldetését segítve, a PENNY tavaly 5 súlyosan beteg gyermek álmát váltotta valóra. A kívánságok között volt telefon, nintendo, okostévé, tablet és a vállalat jóvoltából egy különleges tenerifei élményutazás is megvalósult. Emellett a családoknak összesen 200 ezer forint értékű vásárlási utalványt is ajándékozott az ünnepekre a PENNY, és több kórházat segített szaloncukor adománnyal.
A gyermekek testi és lelki egészségéért
A PENNY kiemelt figyelmet fordít a jövő generációjának testi és lelki egészségére. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálaton keresztül összesen 3050 fő gyermek lovasterápiás foglalkozásához, gyermeknapi kikapcsolódásához és karácsonyi élmenyprogramjához járult hozzá; a Mosoly Alapítványon keresztül pedig további mintegy 2500 gyermek rendszeres terápiás foglalkozását tette lehetővé.
Adománygyűjtés az üzletekben és elsősegélynyújtók támogatása
A nyári időszakban a diszkontlánc a segítőket is segítette: a Magyar Vöröskereszten keresztül termékadományokkal köszönte meg a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat összesen 350 fő önkéntesének áldozatos munkáját.
Az adventi időszakban pedig összesen közel 160 PENNY üzletben zajlott adománygyűjtés a Magyar Vöröskereszt által, amely során a PENNY vásárlói összesen 43 tonna tartós élelmiszert és tisztítószert adományoztak a hátrányos helyzetűek számára.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A kezdeményezés célja, hogy a diploma mellé ne csupán elismerés, hanem valódi indulási esély is társuljon. Teljes cikk
A nemek közötti egyenlőség ma már nem reputációs kérdés, hanem üzleti teljesítményt befolyásoló tényező. A friss Grant Thornton Women in... Teljes cikk
Magyarországon a nők 43,8 százaléka élt már át kapcsolaton belül erőszakot, a Tesco munkavállalóinak pedig 17 százaléka. Sokak számára a... Teljes cikk
- Van, akinek a munkahely az egyetlen biztonságos hely – így segít a Tesco 3 hónapja
- Béremelés a Penny-nél - Így nő a dolgozók fizetése 3 hónapja
- Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken 4 hónapja
- Nevelőszülői béremelés? Igen is, meg nem is 5 hónapja
- Lesújtó számok: ennyi magyar nő küzd szexuális problémákkal és társadalmi nyomással 5 hónapja
- Megduplázzák a nevelőszülők juttatásait – így változik a gyermekvédelmi rendszer 6 hónapja
- Market Research Analyst 7 hónapja
- Óriási akciót hirdet a Penny: pluszkedvezményt kap, aki nyugdíjasutalvánnyal fizet 7 hónapja
- Vihar Vatikánban – miért háborodott fel Elon Musk óriási fizetése miatt a pápa? 8 hónapja
- Valódi tapasztalat, valódi kihívások - Már két hónapja fut a Market KarrierÉpítő gyakornoki program 1 éve
- Ekkora béremelést kapnak a Penny dolgozói 1 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?