kapubanner for mobile

Az állam ad majd az anyáknak fizetést?

A lakásért gyerek után ez lehet a következő szülésre ösztönző módszer: a gyerekszámtól független, rendes állásként közpénzből fizetett főállású anyaság - írja a Feminfo.444.hu.

A cikk szerint nem lenne meglepő, ha hamarosan lehetőséget kapnának a tanult és középosztálybeli nők végre arra is, hogy otthon teljesíthessék be a női princípiumot, és hogy a családbarát kormány immár havi juttatás képében is elismerje az otthon, a családért végzett értékes munkájukat.

Ez azonban legalább akkora hiba lenne, mint a Nők 40 program bevezetése volt, vagy a rendre előkerülő, a felnevelt gyerekek számával arányos nyugdíjszámítás ötlete, csak még sokkal drágább - írja a Feminfo.444.hu.

A gyerek nem közvagyon. Jellemzően nem azért alapít az ember családot, hogy biztosítsa a Nemzet Megmaradását.

Ha az állam hosszú évekre garantálná az anyáknak a korábbi teljes bérüket, attól nem nőbarát lenne, nem az anyaságot ismerné el méltó módon, hanem rosszul gazdálkodna a közpénzzel, és rendkívül igazságtalan lenne azokkal, akik a munkájukkal megtermelik a családosoknak adott juttatások kifizetéséhez szükséges pénzt, de még két fizetésből sem igazán tudnak megélni - olvasható a cikkben. E helyett a magyar közoktatás színvonalának javításáért kellene küzdeni.

Feminfo.444.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek