Az állami számvevők nem ragaszkodnak többletbérükhöz?
Az állami számvevők nem ragaszkodnak "foggal-körömmel" többletbérükhöz - reagált Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke csütörtökön az Index hírportál értesülésére, miszerint a szervezet dolgozói nem hajlandók lemondani kéthavi pluszjuttatásukról.
Az internetes lap csütörtöki cikkében arról számol be, hogy a számvevőszék dolgozói "foggal-körömmel ragaszkodnak" az idei évre vonatkozó két havi többletbérükhöz annak ellenére, hogy a kormány jogilag eltörölte a köztisztviselőknek korábban járó 13. havi illetményt.
Kovács Árpád, az MTI megkeresésére közölte: méltatlannak tartják az ilyen beállítást mert "már így is, önkéntesen többet vállalnak, mint ami elvárható".
Természetesnek gondolták a szolidaritásvállalást, de ezt az ÁSZ-törvény előírásai szerint kézbe kapott illetmények jótékony célokra történő, önkéntes felajánlásával tartják megoldhatónak - fűzte hozzá a számvevőszék vezetője.
Hangsúlyozta: az ÁSZ dolgozóinak kéthavi többletbérét a "munkaügyi kötöttségekre" és "összeférhetetlenségi előírásokra" figyelemmel alakították ki, amelyet az ÁSZ működését szabályozó kétharmados törvény megváltoztatása nélkül vontak el, míg a köztisztviselők és közalkalmazottak 13. havi juttatásának elvételekor 15 ezer forintos "kompenzációt" határoztak meg.
Az ÁSZ elnöke levelében hangsúlyozta: "mindezt tudomásul vettük, bár itt nem arányos tehervállalásról, hanem a másoktól eltérő, súlyosabb formáról volt szó".
A kétharmados többség hiányában azonban nem sikerült a vonatkozó paragrafusokat törölni az ÁSZ működését szabályozó törvényből, pedig a kialakult helyzet minden érdekelt számára ismert volt, s szóban ígéretek is elhangzottak a megoldásra - húzta alá Kovács Árpád.
Kovács Árpád kifejtette: a probléma azért most merült fel, mert a törvény szerint az első részlet kifizetése július 31-ig esedékes. A számvevőszék írásban jelezte a problémát az Országgyűlésnek és a kormánynak, ebben a levélben utaltak arra, hogy a közalkalmazotti körre vonatkozó csökkentést "természetesen" tartják, s legfeljebb egyhavi összeget tudnak más források felhasználásával, ideiglenesen kigazdálkodni. "Választ még nem kaptunk" - mutatott rá.
A számvevőszék elnöke megjegyezte: "abban is partnerek lettünk volna, ha törvények közti ellentmondást utólag, az ÁSZ-törvény célirányos módosításával oldják fel".

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?