Az Audi munkahelyek százait teremtheti a beszállítóknál is
Az Audi nemrégiben vette fel kilencezredik munkatársát Győrben, de nincs messze a tízezres létszám sem - mondta a Ma reggel című műsorban Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár a hirado.hu írása szerint.
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány és az Audi Hungária Motor Kft. Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár az M1 televízió Ma reggel című műsorában elmondta: az cég hamarosan akár a tízezredik munkavállalóját is köszöntheti és beszállítói révén 15 ezer embernek ad munkát Magyarországon, összesen 450 milliárd forintnyi értékben vásárol magyar beszállítóktól.
A társaság az 2011 végén 7 322 embert foglalkoztatott, 2012 végén már 8 663-at, de a napokban már a kilencezret is elérte az dolgozók létszáma.
Az Audi Hungaria Motor Kft. egy hónappal ezelőtt tette közzé 2012-es termelési adatait, amelyek szerint az Audi minden eddiginél több motort gyártott győri üzemében 2012-ben. Szijjártó Péter elmondta: az Audi, amely annak idején egy motorgyárral kezdett Győr mellett, a mostani fejlesztés nyomán várhatóan júniusra egy teljes autó-összeszerelési spektrumot épít ki, azaz lesznek olyan Audik, amelyeket teljes egészében Magyarországon gyártanak majd.
Két hete jelentették be, hogy a Győr melletti péri repülőtér fejlesztése megindult: körülbelül fél kilométerrel meghosszabbítják a kifutópályát, amely így több mint két kilométeres lesz, így a bázis bármilyen repülőgép-típust fogadhat, indíthat. Mindez kielégíti majd nemcsak a legnagyobb forgalmat lebonyolító Audi, de a Győr környéki nagyobb cégek logisztikai, személyszállítási igényeit is. Emellett fejlesztik az úthálózatot is az Audi-gyár környékén, és egy logisztikaipark-beruházás is folyik közvetlenül az Audi-gyár mellett, amely várhatóan nyártól az Audi beszállítóit, illetve magát az üzemet szolgálja majd ki - hangsúlyozta a politikus.
hirado.hu / M1 Ma reggel

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?