Az e-mail és az ingázás halála? - Erre számít alfa generáció a munka világában
Egy új kutatás szerint az alfa generáció gyökeres változásokat vár a munka világában a szülei generációjához képest – a napi ingázás és az e-mail megszűnésétől kezdve egészen a robotokkal való rendszeres munkahelyi együttműködésig.
Az International Workplace Group 11-17 évesek és szüleik körében végzett új kutatásában arról kérdezték a fiatalokat, milyen változásokat várnak a munkahelyi környezetben 2040-ig, amikor már az alfa generáció fogja kitenni az aktív munkaerő többségét. A felmérésből kiderült, hogy 10-ből majdnem kilencen (86%) a munka világának alapvető megváltozására és az irodai élet felismerhetetlen átalakulására számítanak a maihoz képest.
2040-re várhatóan megszűnik a napi ingázás
Az egyik legszembetűnőbb előre jelzett változás az ingázást érinti.Az alfa generációsok kevesebb mint egyharmada (29%) számít arra, hogy naponta 30 percnél többet kell majd ingázással töltenie – ahogy ezt ma jellemzően a szüleik teszi. A legtöbben úgy gondolják, hogy rugalmasan, a lakóhelyükhöz közelebb tudnak majd dolgozni.
A megkérdezettek háromnegyede (75%) számára elsődleges szempont lesz az ingázásra fordított idő csökkentése, így több időt fognak tudni tölteni saját családjukkal, ha majd ők válnak szülőkké.
Mindennapossá válik a robotok és az MI használata, megszűnik az e-mail
A kutatás a főbb technológiai előrejelzéseket is vizsgálta, amelyek – nem meglepő módon – nagyrészt a mesterséges intelligenciával kapcsolatosak. Az alfa generáció 88%-a arra számít, hogy rendszeresen okos asszisztenseket és robotokat fog használni.
Számos egyéb technológiai újítás is várható, például 3D-s virtuális megbeszélésekhez használt VR-szemüvegek (38%), játékzónák (38%), alvókapszulák (31%), személyre szabható hőmérséklet- és fénybeállítások (28%), valamint kiterjesztett valóságot alkalmazó tárgyalótermek (25%).
A válaszadók egyharmada (32%) szerint az e-mailnek befellegzett – a helyét a hatékonyabb együttműködés érdekében új platformok, illetve technológiák veszik át.
A hibrid munka az új valóság alapja
A kutatás azt is megállapította, hogy a hibrid munkavégzés lesz a bevett gyakorlat. 81% szerint 2040-ben a rugalmas munkamodell lesz a jellemző, és a munkavállalók szabadon választhatják meg, hogyan és hol dolgozzanak.
Az alfa generáció mindössze 17%-a számít arra, hogy mindig egy központi irodából fog dolgozni. A többség inkább megosztaná a munkaidejét otthona, helyi munkaterek és a cég központi irodája között, hogy feladatait a lehető leghatékonyabban végezhesse el. Az irodai munkavégzés hagyományos, merev modelljétől való eltávolodás fő előnyei közé tartozik a kevesebb utazással járó stressz (51%), a barátokkal és családtagokkal töltött több idő (50%), a jobb egészség és közérzet (43%), valamint a nagyobb munkavállalói produktivitás (30%).
Ez a rugalmasság várhatóan olyan mértékben növeli majd a termelékenységet, hogyaz alfa generációsok egyharmada (33%) szerint a négynapos munkahét lesz a megszokott.
Mark Dixon, az IWG alapítója és vezérigazgatója elmondta: „A munkavállalók következő generációja egyértelműen megfogalmazta véleményét: a munkavégzés helyének és módjának rugalmassága nem választás kérdése, hanem alapvető szükséglet. A mai fiatalok úgy nőttek fel, hogy szüleik rengeteg időt és pénzt pazaroltak a hosszadalmas napi ingázásra – ám a technológia mára ezt teljesen feleslegessé tette.
A technológia mindig is formálta a munka világát, és ez a jövőben sem lesz másképp. Harminc évvel ezelőtt az e-mail széles körű elterjedése forradalmasította a munkavégzést, ma pedig a mesterséges intelligencia és a robotok megjelenése gyakorol rá hasonlóan mélyreható hatást. Ez pedig alapvetően befolyásolni fogja, hogyan és hol végzik munkájukat az alfa generáció tagjai a jövőben.”
fotó: unsplash
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk
A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 1 hete
- Workslop: amikor a "gép" elvégzi a munkát, de te fizeted meg az árát 1 hete
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 1 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 2 hete
- Így használd okosan a mesterséges intelligenciát a munkában! 2 hete
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 2 hete
- AI mindenhol, profit sehol? Egyre idegesebbek a HR-vezetők 2 hete
- Az AI nem csak eszköz, hanem tudatos stratégia 2 hete
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 3 hete
- Már nem a márkanév dönt: így választ munkahelyet a Z generáció 3 hete
- Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?