Az első negyedévi eva előleget csütörtökig kell befizetni

Az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozóknak csütörtökig, április 12-ig kell befizetniük az első negyedév utáni adóelőleget, bevételük 37 százalékát.

A múlt évben az eva körbe tartozó vállalkozások 172,3 milliárd forint evát fizettek be az adóhivatalnak, ami a módosított előirányzat 96 százaléka, és közel 10 milliárddal kevesebb a 2010. évinél.

Az evakulcs 2012-ben a korábbi 30 helyett 37 százalékra emelkedett, miközben az eva választhatóságának összeghatára évi 25 millióról 30 millió forintra emelkedett. A parlament által 2012-re elfogadott eva bevételi előirányzat 203,5 milliárd forint.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közlése szerint az említett változás nyomán a korábbi 96 ezerről 76,2 ezerre csökkent az eva-körbe tartozó egyéni és társas vállalkozások száma. A múlt év áprilisában (30 százalékos kulcs mellett) 32,8 milliárd forint evát fizettek be az adózók, az első negyedévben összesen 41,1 milliárdot.
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok

Heteken belül elutalják a tanároknak azt a 150 ezer forintos juttatást, amiről az e heti kormányülésen született döntés - közölte a csütörtöki... Teljes cikk

Ennyi személyi kölcsönre elég a magyar átlagfizetés

Egy friss számítás szerint az átlagkereset mellett akár egy 15 millió forintos személyi kölcsön törlesztése is vállalható lehet, de csak... Teljes cikk

Kutatás: ezek a leggazdagabb és a legszegényebb európai országok

A leggazdagabb és a legszegényebb országok közötti különbség Európán belül több mint hússzoros, az EU-n belül pedig több mint tízszeres. Teljes cikk