Az illegális bevándorlók USA rejtett kincsesbányái
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatszlovák vállalat korábban is tett kísérletet a horvát acélgyár átvételére, ajánlatával azonban nem tudta meggyőzni a horvát felet, mivel a fejlesztési terv a jelenlegi 1700 fős létszám drasztikus, 400 főre való csökkentését is előirányozta. A Zeljezara Sisak 2003-ban már az orosz Mechel csoport tulajdonába került, de az orosz vállalat, kétmillió eurós befektetése ellenére, 2004-ben visszaadta a céget a horvát kormánynak. A horvát cég a nagy adósságteher és a túlzott létszám miatt csődbe jutott. MTI/Menedzsment Fórum
A tömeges bevándorlás jogi szabályozása azonban heves vitákat vált ki helyi szinten és a washingtoni kongresszusban egyaránt. A múlt héten a szenátus által elfogadott törvényjavaslat megnyitná az utat az állampolgárság megszerzésére azoknak a betelepülőknek, akik legalább öt éve tartózkodnak illegálisan az országban. A felsőházi törvény azonban még szigorúbb biztonsági és büntetőintézkedéseket helyez kilátásba, és elfogadhatatlannak tartja az állampolgárság megadását a törvénytelenül érkezetteknek. A becslések szerint 12 millió illegális bevándorló tartózkodik az USA területén.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?