kapubanner for mobile

Az LMP szerint blöff a munkahelyvédelmi terv

Blöffnek minősítette az LMP az Orbán Viktor miniszterelnök által hétfőn bejelentett, tízpontos munkahelyvédelmi akciótervet. Scheiring Gábor országgyűlési képviselő keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy álláspontjuk szerint a tervnek nincs meg a pénzügyi fedezete.

A terv "pénzügyi lábait" elemezve az LMP gazdasági kabinetjének vezetője azt mondta, a kormány azon akar százmilliárdot spórolni, hogy az IMF-tárgyalások miatt csökkennek a kamatkiadások terhei.

Hangsúlyozta, hogy a szakértők szerint ezzel a lépéssel még akkor sem lehet ekkora összeget megtakarítani, ha valóban megkötik a megállapodást. Hozzátette, hogy a kormány ráadásul újabb vitába keveredett a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB), ami előreláthatólag kitolja a megállapodás idejét.

Scheiring Gábor közgazdasági nonszensznek nevezte, hogy meg akarják adóztatni a jegybank tranzakcióit. Egyúttal felhívta a figyelmet arra is, hogy pont az MNB akarja betartani a kormány korábbi, a tranzakciós illeték felső plafonjára vonatkozó ígéretét. Hangsúlyozta, hogy így viszont a munkavédelmi akciótervnek ez a "lába" sem létezik.

A Magyar Államkincstár megadóztatásának ötletét pedig úgy minősítette, hogy a kormány „Münchausen báróként, a saját hajánál fogva próbálja meg kihúzni magát a saját maga ásta gödörből”. Mint mondta, ezzel csak annyi történik, hogy a kabinet az egyik zsebéből átteszi a pénzt a másik zsebébe.

A politikus úgy összegzett, hogy ezek az intézkedések valószínűleg olyan lyukakat ütnek majd a költségvetésen, amelyeket a kormánynak "kapkodó megszorításokkal és adóemelésekkel" kell majd betömnie.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek