Az MSZP a munkavállalók helyzetéről tárgyal az Autonóm Szakszervezetekkel
A munkavállalók mindennapi életkörülményeiről, valamint az új munka törvénykönyvének tapasztalatairól tárgyalnak kedden az MSZP és az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének vezetői.
Mesterházy Attila, a szocialista párt elnök-frakcióvezetője a találkozó előtt sajtótájékoztatón elmondta, a megbeszélésen ismertetni kívánja az MSZP éppen készülő új programját, illetve ahhoz kapcsolódóan ki is kéri majd a szakszervezet véleményét például az oktatási, egészségügyi és közlekedési kérdésekben.
Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elnöke emlékeztetett, a szervezett új vezetésének célja, hogy valamennyi demokratikus parlamenti párttal egyeztessen a munka világában tapasztalható problémákról, valamint az új munka törvénykönyve alkalmazásának tapasztalatairól. Mint mondta, a szövetség - ahogy más esetekben, úgy most is - felajánlja tudását a munkavállalók helyzetének segítéséhez.
Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elnöke emlékeztetett, a szervezett új vezetésének célja, hogy valamennyi demokratikus parlamenti párttal egyeztessen a munka világában tapasztalható problémákról, valamint az új munka törvénykönyve alkalmazásának tapasztalatairól. Mint mondta, a szövetség - ahogy más esetekben, úgy most is - felajánlja tudását a munkavállalók helyzetének segítéséhez.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?