kapubanner for mobile

Az NGM-hez kerülnek jövőre a szakiskolák

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

2015-től a Nemzetgazdasági Minisztérium lesz a szakképző iskolák fenntartója – jelentette be a tárca vezetője a szakképzési és felnőttképzési intézmények országos tanévnyitóján csütörtökön, Miskolcon.

Varga Mihály ezt azzal indokolta, hogy a megfelelő szintre emelt szakképzés nélkül a legjobb gazdaságpolitika sem lehet eredményes, ennek pedig a legcélravezetőbb módja, ha a terület egy kézbe kerül.

A politikus közölte: ettől a lépéstől azt várják, hogy a szakképzést, a fejlesztéseket koncentráltabban és hatékonyabban tudják majd megvalósítani.

Mint mondta: 2013 második felétől a magyar gazdaság egyértelműen növekvő pályán van, miközben sikerült az egyensúlyt is megőrizni. Felidézte, hogy az ország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, csökkentették az államadósság szintjét, a deficit mértékét pedig három százalék alá szorították.

Értékelése szerint az is örvendetes, hogy Magyarország a második negyedévi 3,9 százalékos gazdasági teljesítményével az Európai Unió 28 tagországa közül az első volt.

Varga Mihály hozzátette, hogy a növekedéshez a leginkább a második negyedévben is a termelő szektorok járultak hozzá, mivel jelentősen, mintegy 10 százalékkal bővült az ipari termelés.

A gazdaság növekedéséhez a nettó export mellett már a belső kereslet, azaz a végső fogyasztás és a beruházások is érdemben járultak hozzá – hangsúlyozta, rámutatva: az inflációt, a folyó fizetési mérleget és a pénzügyi egyensúlyt tekintve is kedvező pályán van az ország.

Varga Mihály felhívta a figyelmet a legfrissebb munkaügyi statisztikákra, mint mondta, az adatok szerint idén júliusban 4 millió 127 ezer ember dolgozott Magyarországon. Ez a szám 164 ezerrel, 4,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban.

Hozzáfűzte, hosszú évek óta először nyolc százalék alá csökkent a munkanélküliek aránya. Javultak a fiatalok elhelyezkedési lehetőségei is, akik közül 3,3 százalékkal többen találta munkát, mint egy évvel korábban.

Varga Mihály úgy fogalmazott, hogy Magyarország „visszakerült az élmezőnybe”.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek