Az olcsó kínai acél lehet több tízezer brit dolgozó veszte
Válságtanácskozást tartott csütörtökön a brit kormány, miután bizonytalanná vált a Tata nehézipari csoport több tízezer alkalmazottat foglalkoztató nagy-britanniai acélgyártó üzemeinek sorsa. David Cameron miniszterelnök az ülés után azonban kijelentette, hogy "nincs garancia" a Tata brit üzemeinek megmentésére.
A Tata a héten bejelentette, hogy fontolóra vette nagy-britanniai üzemeinek eladását a krónikus veszteségek miatt.
A cég brit acélipari konglomerátuma több telephelyen összesen 15 ezer embert foglalkoztat, de iparági elemzők szerint 40 ezer további munkahely is veszélybe kerülhet a Tata brit üzemeinek beszállító cégeknél.
A Tata legnagyobb brit üzeme, amely a dél-walesi Port Talbotban működik, a vállalat szerint napi egymillió font (400 millió forint) veszteséggel működik.
Az ellenzéki Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn a húsvéti szünetét töltő parlament rendkívüli ülésének összehívását követelte, és indítványozta a Tata brit üzletágának államosítását.
Cameron a csütörtöki rendkívüli kormányülés után azonban a BBC-nek kijelentette: nem hiszi, hogy az államosítás lenne a megfelelő válasz. Hozzátette ugyanakkor, hogy "a kormány semmilyen lehetőséget nem zár ki" a brit acélipar hosszú távú jövőjének biztosítása érdekében.
A brit miniszterelnök szerint mindazonáltal az acélipar világszerte nagy nehézségekkel küszködik a termelési oldalon felhalmozódott "masszív kapacitástöbblet" és az árak ennek következtében végbement összeomlásszerű zuhanása miatt. Ebben a nehéz helyzetben "nincs garancia" arra, hogy a kormány erőfeszítései sikerrel járnak - tette hozzá.
A BBC csütörtöki értesülései szerint a brit kormány hitelgaranciákat készül felajánlani azoknak a befektetőknek, akik megvennék a Tata brit üzemeit, és jelentősen szigorítaná a közbeszerzési szabályokat is, annak érdekében, hogy a jelentősebb brit infrastrukturális beruházásokhoz kötelezően csak brit gyártású acélt lehessen felhasználni.
Az acélgyártás a brit ipari termelés 1 százalékát, az éves hazai össztermék (GDP) 0,1 százalékát adja.
A Tata 2007-ben, versenytárgyaláson nyerte el a brit-holland Corus acélipari csoport nagy-britanniai üzletágának átvételi jogát, és a tranzakcióért 6,2 milliárd fontot fizetett.
A Tata jelenlegi becslései szerint azonban további 2 milliárd font értékű beruházás kellene csak a Port Talbotban működő legnagyobb brit acélüzem versenyképessé tételéhez.
A brit acélipari vállalatok már 2015-ben egymás után jelentettek be többezres leépítéseket és gyárbezárásokat, rendre arra hivatkozva, hogy nem tudnak versenyezni a dömpingszerűen olcsó kínai acéllal. A Tata is elbocsátott már 1200 alkalmazottat tavaly angliai és skóciai üzemeiből, szintén azzal indokolva a döntést, hogy a világpiacot elárasztó olcsó kínai acél miatt a mélybe zuhantak az árak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?