kapubanner for mobile

Az új adók a gazdagabbakat terhelik jobban

Csak kiadáscsökkentéssel nem lehetett elérni akkora költségvetési hatást, amekkorát az IMF és az EU szeretett volna látni. Ehhez bevételnövelő intézkedések is kellettek - – indokolta az öt új adó bevezetését Rogán Antal a TV2 reggeli műsorában.

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke szerinte az IMF üdvözölni fogja a Széll Kálmán-terv 2.0-t, amelyben a korábban Magyarországtól elvárt, kiadáscsökkentéssel járó strukturális átalakítások is szerepelnek. Rogán Antal reálisnak tartja, hogy két---–három hét múlva elinduljanak az IMF/EU-hiteltárgyalások Magyarországgal, és úgy véli, a megállapodás a második negyedév végére meg is születhet.

Mint Rogán Antal fogalmazott, a bevételnövelő lépések nélkül egy hasonló mértékű csomagot például csak a közszféra béreinek 16 százalékos és a nyugdíjak 18 százalékos csökkentésével lehetett volna elérni, ehhez képest az új adók egy átlagos magyar háztartás kiadásait havonta 500---–600 forinttal emelhetik. Azt ugyanakkor elismerte a politikus, hogy a gazdagabbaknak ez a teher nagyobb lehet, illetve azoknak is, akik eddig a cégükben számolták el például a telefonkiadást vagy a biztosítást.

MNO
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek