kapubanner for mobile

Bajban a sütőipar - keveset keresnek a pékek

Legkevesebb 10-15 százalékos termelői áremelésre lenne szükség a sütőiparban, ez csupán az idei költségemelkedéseket ellensúlyozná - derül ki az Agrár Európa Elemző-Tanácsadó Kft. összegzéséből. A szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy a sütőipar az élelmiszeripari átlagnál is alacsonyabb bért tud fizetni a dolgozóknak, ez jelenleg mintegy havi bruttó 120 ezer forint.

images

Az elemzők hozzáteszik: miközben a sütőipar nem tudott árat emelni ebben az évben, a sütőipari termékek fogyasztói átlagára 3-5 százalékkal emelkedett. Emellett nőtt a legnagyobb mennyiségben használt energiafajta, az áram ára is több mint 40 százalékkal. Ezzel együtt jóval tíz százalék felett emelkedett a földgáz és a gázolaj ára is. Mindezek a minimálbérrel és az ahhoz kapcsolódó járulékokkal, valamint a lisztár emelkedésével együtt már legalább 10 százalékos sütőipari áremelést indokoltak volna.

A sütőipari termelés és feldolgozás költségszerkezetében az anyagok, az energia és a munkaerő képezik a meghatározó tételeket. Az elemzők az anyagköltséget 35 százalékon - aminek 90 százalékát a liszt képviseli -, az energiaköltséget 27 százalékon, a béreket és járulékaikat 32 százalékon vették figyelembe, ebből a költségszerkezetből adódik ugyanis a pékek legnagyobb problémája. Ezeknek a költségeknek az emelkedését gyakorlatilag még sohasem sikerült a pékeknek teljes mértékben érvényesíteniük az eladási áraikban. A gyenge árérvényesítő képesség összefügg a kereskedelmi láncok saját sütödéinek működésével is. Ezek a sütödék már mintegy 15 százalékot szereztek meg a piacból, de árbefolyásoló képességük ennél sokkal magasabb - mutatnak rá az Agrár Európa Elemző-Tanácsadó Kft-nél.

Az elemzők úgy vélik: a sütőipar költségeinek emelkedése idén a már bejelentett energia-áremelkedések miatt tovább folytatódik. Ezen a tendencián szerintük az sem változtat, hogy a liszt ára várhatóan tovább csökken. A malomipart is sújtják ugyanis ugyanazok a tényezők, mint a pékeket - húzták alá az elemzők.

A szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy a sütőipar az élelmiszeripari átlagnál is alacsonyabb bért tud fizetni a dolgozóknak, ez jelenleg mintegy havi bruttó 120 ezer forint.
Az idei év első hat hónapjában az élelmiszeriparban dolgozók havi bruttó 152 ezer forintot kerestek.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek