Brutális drágulás! Havonta 64 ezer forinttal nőttek a megélhetési költségeink
Jóval nagyobb mértékben nőttek a bevételeknél a havi megélhetési kiadások – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből, amely a 30-59 éves korosztály helyzetét vizsgálta. A válaszadók 92 százaléka havonta átlagosan 64 ezer forinttal költ többet a mindennapi életre, mint egy évvel korábban.
A kutatás szerint a 30-59 éves korosztály tagjainak túlnyomó része, 92 százaléka számolt be a megélhetési kiadások növekedéséről

Brutális drágulásra derített fényt a felmérés
Az érintettek 5 százaléka 20 ezer forintnál alacsonyabb növekedést említett, 27 százalékuk 20-50 ezer forintról, 38 százalékuk 50-99 ezer forintról beszélt, míg több mint 20 százalékuknál 100-149 ezer forinttal nagyobb összeg ment el a mindennapi megélhetésre havonta. 5-5 százalék azoknak az aránya, akik 150-200 ezer, illetve 200 ezer forintot meghaladó emelkedést tapasztaltak.
A felmérés szerint átlagosan 64 ezer forinttal nőttek a havi kiadások, a mediánérték pedig 50 ezer forint, tehát a megkérdezettek fele ennél alacsonyabb, a másik fele pedig magasabb kiadásnövekedésről számolt be.
A nők körében 67 ezer forint volt az átlagos költségnövekedés, a férfiaknál 60 ezer forintot tett ki. A harmincas korosztály költségei nőttek a leginkább, átlagosan 68 ezer forinttal, a negyveneseknél 63 ezer, az ötveneseknél 59 ezer forint az átlag.
A megkérdezettek 3 százaléka nem tapasztalt változást a megélhetési kiadásoknál, 5 százalékuknál pedig még csökkent is. Őket is figyelembe véve a 30-59 éves korosztály tagjainak átlagban 60 ezer forinttal emelkedtek a havi kiadásai.
A válaszadók beszámolói szerint ugyanakkor átlagosan 14 ezer forinttal emelkedtek a bevételeik. A különbség nagyjából négyszeres, így a végső szaldó 46 ezer forint, azaz a megkérdezettek anyagi helyzete átlagosan ennyivel kedvezőtlenebb lett egy év leforgása alatt.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?