Balog: az Új nemzedék program esélyt ad a hátránnyal indulóknak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Új nemzedék jövőjéért program esélyt teremt azoknak, akik valamilyen hátránnyal indulnak az életben - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere keddi sajtótájékoztatón, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) nulladik napján Zánkán, az Új Nemzedék Központban.
A miniszter közölte, a program fő célja a fiatalok segítése jövőképük megfogalmazásában, illetve felkészítésük a zökkenőmentes munkaerő-piaci belépésre.
A kétéves projekt három területen - az ifjúságsegítő intézményrendszer fejlesztése, a korosztályos kommunikációs platformok egységesítése, az ifjúsági szolgáltatások bővítése - valósít meg összehangolt intézkedéseket - tette hozzá.
Balog Zoltán kitért arra, hogy az EFOTT története 37 éves múltra tekint vissza, és a rendezvényen olyan értékek vannak jelen, mint a minisztériumban: kultúra, zene, színház, sport, civilek.
Fontos, hogy a nemzeti ifjúsági stratégia valóban megvalósuljon - mondta. A kormány ifjúságpolitikai intézkedései közül két projektet emelt ki. Az egyik, a Start-program keretében pályakezdő, 25 év alatti fiatalok számára biztosítottak a munkába lépéshez adó- és járulékkedvezményt, ennek köszönhetően 2012 végéig 28 ezer fiatal jutott munkához, és szeretnék ezt 200 ezerre növelni. A másik, európai uniós projekt a hátrányos helyzetű fiatalok munkába állását segíti, erre 22 milliárd forint áll rendelkezésre.
A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány szombaton tárgyalja a népesedéspolitikai intézkedéscsomagot, amellyel a gyermekvállalást segítik. Szólt arról is, hogy elfogadták a drogellenes stratégiát, amely új szemléletet hoz, és a józan gondolkodásmódra helyezi a hangsúlyt.
Balog Zoltán végül minisztériumi támogatásként EFOTT-jegyeket ajándékozott a Keresztény Roma Kollégiumoknak, a Magyar Speciális Olimpiai Szövetségnek és a székesfehérvári Szent Kristóf Háznak.
Mihalovics Péter, az Új nemzedék jövőjéért program koordinációjáért felelős miniszteri biztos a 24 hónapos, hárommilliárdos, teljes egészében az Európai Unió által finanszírozott projektről azt mondta: olyan átfogó támogatói programot ajánlanak fel a közoktatásban tanuló fiatalok számára, amely kellő információt nyújt a pályaválasztáshoz, a karrierépítéshez.
A programnak három pillére van: az intézményfejlesztés (az eddig regionális tanácsadó irodák megyei szinten működnek majd, és minden megyeszékhelyen kontaktpontot hoznak létre, ahol négy képzett tanácsadó fogadja a fiatalokat), az ifjúsági szolgáltatások bővítése (életmód- és karrier-tanácsadás, képzések, tematikus táborok, elsősorban a zánkai Új Nemzedék Központban), valamint a nemzedékek közötti és belüli kommunikáció erősítése (ennek keretében például az MTVA-val együttműködve a témába vágó műsorokat készítenek) - ismertette.
A program gerincét egy ifjúsági életpályamodell kialakítása és a gyakorlatba való bevezetése adja, ami már 12 éves kortól segíti a pályaválasztást, a felkészülést a továbbtanulásra, valamint erősíti a fiatalokban a magukról való gondoskodás szemléletét és a felelősségvállalást - ismertette Mihalovics Péter.
A modellt tanórai és órán kívüli keretek között vezetik be negyven úgynevezett bázisiskolában, azt a tervek szerint 2015-re négyszáz, a képzésbe bevont szakember munkája segít majd.
Siklódi Levente, a Új Nemzedék Központ ügyvezető igazgatója felidézte a tavaly április óta eltelt időszakot, akkor került az ifjúsági centrum a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz.
Közölte, az elmúlt évben négymilliárd forint pályázati pénzt nyertek el; az infrastrukturális fejlesztések után igyekeznek tartalommal is megtölteni a központot, például olyan fesztiválokkal, mint az EFOTT. Legyen szó tanulásról, vállalkozásról, karrierről, művészetről vagy a szabadidő hasznos eltöltéséről, az Új Nemzedék Plusz orientál és elérhető lehetőséget teremt - mondta.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?