kapubanner for mobile

Bebiztosítjuk magunkat a munkanélküliség ellen

A válság hatására megnőtt az érdeklődés az olyan biztosítások iránt, amelyek akkor fizetnek kártérítést, ha a biztosított elveszíti a munkáját, írja a Világgazdaság.

A szolgáltatásoknak jellemzően két típusa van, az egyik kifejezetten a munkanélkülivé vált ügyfél kieső jövedelmét hivatott pótolni részben vagy egészben, a másik változat az adóssággal terhelt kliensek törlesztőrészleteit vállalja át.

Az ACE Biztosító közel egy év alatt több mint 10 ezer ügyfelet gyűjtött. Az átlagosan 2800 forintos havi díjért cserébe a biztosító azt vállalja, hogy havonta mintegy 80 ezer forinttal egészíti ki az állását vesztett kliens jövedelmét, táppénz esetén pedig havonta 40 ezer forintot fizet. A szolgáltatás mellé egyébként jár baleset-biztosítás is.

Az Allianz az év elején indította el Egzisztencia fantázianevű programját, amelyen belül négyféle védelmi szint vehető igénybe, és mindegyik tartalmaz a baleset-biztosítás mellett a munkanélküliség idején kieső jövedelemre vonatkozó szolgáltatást is. A jövedelempótlás összege havonta 30 ezer és 120 ezer forint között mozog; a legalacsonyabb térítésért fizetendő díj havonta valamivel kevesebb mint 4 ezer forint, a legmagasabb összegért nagyjából havi 11 ezer forintot kér a biztosító.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek