Befolyásos nők gyűltek össze Zágrábban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA politikai és üzleti életben fontos pozíciót betöltő 50 horvát és magyar nő részvételével rendeztek kapcsolatfejlesztő fórumot Zágrábban a Magyar Intézetben Női vállalkozások Közép-Európában címmel - írta az MTI.
Horváth Viktória, Magyarország kiemelt külgazdasági és partnerségi ügyekért felelős nagykövete az MTI-nek elmondta: a konferencia célja az volt, hogy választ adjon a kérdésre, mit tehetnek a nők a régió gazdaságfejlesztéséért.
A program során a két ország üzleti világának női szereplői, minisztériumok és szakminisztériumok vezetői találkoznak és cserélnek tapasztalatokat. Volt már korábban ilyen fórum Szerbiában, Szlovákiában és Kárpátalján is - jelezte a nagykövet.
Mint mondta, hozzáadott értéknek azért nevezik a programot, mert arra keresnek választ, hogy egy ország miképpen tud nagyobb hozzáadott értéket termelni, amennyiben több nő dolgozik, és nagyobb lehetőséget kapnak erősebb döntéshozó pozíciók betöltésére.
A család és a munka egyensúlya már nem gender ügy - hangsúlyozta, Közép-Kelet-Európában már gazdaságfejlesztési és demográfia kérdés.
Natasa Mikus Zigman, a horvát gazdasági minisztérium államtitkára arról beszélt, hogy Horvátországban a vállalkozások 26 százalékát vezetik nők, magas beosztást is mindössze 27,6 százalék tölt be, miközben az európai uniós átlag 30 százalék. Az államtitkár ismertette a horvát kormány még 2014-ben elfogadott stratégiáját, amellyel a nők helyzetén kíván javítani 2020-ig.
A fórum a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium kezdeményezésre, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) horvát irodája, valamint a horvát gazdasági minisztérium közös szervezésben, a zágrábi magyar nagykövetség támogatásával jött létre.
MTI

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?