kapubanner for mobile

Befulladt az EU bevándorlási politikája?

Valószínűleg a vízbe veszett mintegy hetven afrikai illegális bevándorló Málta partjainál. A harmadik világból menekülők gyakran használják ugródeszkának a kis szigetországot, hogy aztán Európába telepedjenek le. Nyugat-Európa szigorú szabályokat akar a bevándorlókkal szemben, írja a Magyar Hírlap.

Dánia nem fogja megváltoztatni a bevándorlásra vonatkozó szigorú szabályait - jelentette be Anders Fogh Rasmussen dán kormányfő. A politikus az után közölte ezt, hogy az Európai Unió a közelmúltban úgy határozott: megszüntetteti azokat az ír korlátozásokat, amelyek az állampolgárok külföldi házastársaira vonatkoznak.

A koppenhágai és a dublini törvények nagyon hasonlók ezen a területen, az uniós döntés ezért nagy vitát kavart Dániában. Az uniós irányelvekkel nem egyező nemzeti törvények szerint például a 24. életévüket még nem betöltött állampolgárok nem költöztethetik hazájukba házastársukat - még akkor sem, ha uniós állampolgárról van szó. A dublini és a koppenhágai törvényhozás ezzel a muzulmánok betelepülésének ütemét kívánja korlátozni.

Az Európai Bizottság a napokban tette közzé egyik felmérésének eredményét, amely szerint ötven éven belül Nagy-Britannia lehet az EU legnépesebb tagállama, méghozzá a bevándorlás miatt. Az előrejelzés szerint két nemzedék múlva 77 millió fő lesz a szigetország lakossága, s ezzel meg fogja haladni Németország akkori lélekszámát is.

A brüsszeli tervek engedékenyebbek a bevándorlókkal szemben, mint a dániai illetve az írországi szabályozás.

Málta partjainak közelében újabb tömegszerencsétlenség történt. A legutóbbi információk szerint valószínűleg vízbe fulladt hetven illegális bevándorló. Málta az illegális bevándorlók egyik kedvenc célpontja.

Magyar Hírlap
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek