Bejelentették, mennyivel nő a kulturális ágazatban dolgozók bére jövőre
Január 1-jétől 15 százalékkal nő a kulturális ágazatban dolgozók bére - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára szerdán az M1 Ma reggel című műsorában. Egy szakmai szakszervezet szerint viszont az elmúlt évek inflációs hatásának ellensúlyozására a területen elengedhetetlen lenne a legalább 30 százalékos béremelés.
A béremelés az állami fenntartású intézményekben, egyes közösen működtetett színházakban, bábszínházakban, valamint az egyházi és a civil szektorban dolgozó kulturális munkavállalókat érinti, összesen 41 ezer embert - közölte Závogyán Magdolna.
Az államtitkár felidézte, hogy 2010-ben Magyarországon a 3155 településből több mint 2600-ban már nem volt közművelődési szakember, bezártak a művelődési házak, ezért "Magyarország kormánya 2010-ben nagyon jól döntött, hogy a kultúrát kiemelt ágazatnak tekintette".
Ma már kötelező minden önkormányzatnak közművelődési szakembert foglalkoztatni, ami lehetőséget ad arra, hogy a kultúrstratégiai intézmények a tevékenységüket minél szélesebb körben, nemcsak az anyaországban, hanem a teljes Kárpát-medencében ki tudják terjeszteni
- hangsúlyozta.
Kiemelte: a kultúrában dolgozók "nagy missziót töltenek be abból a szempontból, hogy a magyar kultúrát, az identitásunkat megerősítsék, akár a színházi darabokon, akár a közgyűjteményeinken keresztül, levéltári, múzeumi területeken".
Závogyán Magdolna a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a közművelődés és a kulturális terület kihívásairól elmondta, hogy "egy nemzet szempontjából nagyon fontos az, hogy a több ezer éves kultúránkat ne csak fogyasszuk, hanem meg is éljük". 2010-től Magyarország kormánya elkötelezett abban, hogy az identitásunkat a hagyományainkon, a kultúránk megélésén keresztül biztosítsa - hangsúlyozta.
Semmire sem elég?
Mint korábban megírtuk, a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) örömmel fogadta a kulturális ágazatban bejelentett béremelés tervét, de nem értenek egyet annak mértékével. Emlékeztettek arra, hogy 2025 májusában jelezték a szaktárca felé, hogy az elmúlt évek inflációs hatásának ellensúlyozására a területen elengedhetetlen a legalább 30 százalékos béremelés.
Hangsúlyozták, hogy 30 százalékos javaslatukat továbbra is fenntartják, mivel a szektor munkavállalóinak bére reálértéken a 2021-es szint alatt rekedt.
Mint kiemelték, mindez túlmutat a bérrendezés alapvető problémakörén, a háttérszakmák speciális tudással rendelkező munkavállalóinak tömeges elvándorlása alapjában veszélyezteti a teljes színházi szcéna működőképességét.
Dajkák, asszisztensek, rendszergazdák: tényleg ennyit ér 40 ezer ember munkája?
- mintegy 40 ezer dolgozó jelenleg többnyire a garantált bérminimumot és 7+3 százalékos pótlékot kap.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?