kapubanner for mobile

Bélapátfalva: munkahelyeket mentenek és teremtenek

Hetvenötmillió forintot biztosít az önkormányzati tulajdonú Bélkő Kht. a Bélapátfalvai Ipari Parkban a munkahelyek megőrzésére, illetve új munkahelyek létrehozására - jelentette be kedden sajtótájékoztatón a város polgármestere.

Ötvenmillió forintot vehet igénybe az ipari parkban működő közel 32 cég, mintegy 230 munkahely megőrzésére, ugyanakkor 25 millió forintot biztosít a társaság egy svájci központú cégnek 50 munkahely létrehozására - közölte Ferencz Péter.

Az önkormányzati vezető elmondta: az 50 milliós alapból, dolgozóik társadalombiztosítási terheinek kifizetésére pályázhatnak az ipari parkban működő vállalkozások. Ugyanakkor, részletekben 25 millió forintot biztosítanak a használt ruhák feldolgozásával és szelektálásával foglalkozó Algotextil Kft.-nek, 50 munkahely teremtéséhez, az összeget termelő infrastruktúra létrehozására fordíthatja a vállalkozás - közölte a polgármester.

Alexander Goller az anyavállalat, a svájci központú Texaid résztulajdonosa az MTI-nek elmondta: a cég tulajdonosai között olyan karitatív szervezetek is megtalálhatóak, mint a Vöröskereszt, illetve a Kolping Egyesület és a Winterhilfe.
Tevékenységük során szelektálják a használt ruhákat és a hasznosítható darabok visszakerülnek a használtruha kereskedelembe, illetve a segélyszervezetekhez. A többiből gép és portörlő rongyot készítenek - fűzte hozzá.

A Bulgáriában, Magyarországon, Németországban és Svájcban működő Texaid éves árbevétele, mintegy 10 milliárd forint. Az Algotextil Kft. éves forgalma 300 millió forint - mondta Alexander Goller.

A Bélkő Kht. az egykori bélapátfalvai cementgyár területének vagyonkezelésére létesült. A társaság a kistérség nyolc önkormányzatának közös tulajdona.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek