kapubanner for mobile

Beosztottak nincsenek, csak vezetők dolgoznak a BKK-nál

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Kétkezi dolgozókat még nem foglalkoztatnak, de már öt igazgató fizetést kap a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK). A többi 39 munkatárs is valamilyen vezetői munkakörben tevékenykedik - tudta meg a Blikk.

A Blikk információi szerint november közepétől március végéig, azaz 4,5 hónap alatt 77,6 millió forintot fizettek ki a munkabérükre és más személyi kiadásaikra. A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén pedig további 250 millió forintot szavaztak meg a BKK-nak.

A központot azért hozták létre, hogy olcsóbban és hatékonyabban szervezze meg a budapesti tömegközlekedést, mint azt a BKV tette eddig.

A Blikk azonban városházi forrásaitól úgy értesült, hogy a BKK-nál nem létezik főosztályvezetőnél alacsonyabb beosztás. A társaság kommunikációs irodája szerint ez csak átmeneti állapot, hiszen a vezetők feladata, hogy kialakítsák az intézmény szerkezetét.

"A Társaság szervezetfejlesztése a felülről lefelé építkezés elvét követi, amely szerint először a szervezeti egységek vezetői pozíciói kerülnek betöltésre, és ezt követik az alacsonyabb szintű munkakörök" - írta válaszlevelében a sajtóosztály.

A tervek szerint 1450-en fognak dolgozni a BKK-nál, akiknek háromnegyede jegyellenőr, forgalomirányító és közútfenntartó lesz.

Blikk
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek