kapubanner for mobile

Beperelhetik az Austrian Airlinest a kollektív szerződés átalakítása miatt

Jogi lépésekre készül az Austrian Airlines (AUA) üzemi tanácsa a kollektív szerződés átalakítása ellen - számolt be róla az osztrák tömegtájékoztatás hétfőn. A munkavállalói szervezet délelőtti tanácskozása miatt több járat is késéssel indult a schwechati repülőtérről.

A légi személyzet üzemi tanácsa már korábban jelezte, hogy munkajogi pereket terveznek a cég ellen. A délelőtti gyűlésen részletesen megvitatják a lehetőségeket.

A Lufthansa osztrák leányvállalata a múlt héten a pilóták és az utaskísérők tiltakozása ellenére határozott egy, a munkaadó számára akár 25 százalékkal kedvezőbb kollektív szerződésre való átállásról. A földi kiszolgáló személyzettel még korábban meg tudtak állapodni a költségek csökkentéséről. Az évek óta veszteséggel működő AUA a kiadások évi 45 millió eurós csökkenését várja a - július elején hatályossá váló - átalakítástól, ami egy 220 millió eurós szanálási program része. A társaság üzemi szintű vesztesége tavaly 62 millió euró volt.

A menetrendben szereplőnél másfél-két és fél órával később indult a délelőtti járatok közül többek között az athéni, a tel-avivi, a szófiai, a larnakai, a washingtoni és a New York-i. Az AUA kora délután a tervezettnél két órával későbbre jelezte az esti pekingi gép felszállását is.

Az AUA formailag egy kis regionális leányvállalatához, a Tyrolean Airlineshoz helyezné át légi közlekedését, hogy annak olcsóbb kollektív szerződését terjeszthesse ki a teljes légi személyzet foglalkoztatására. Az ügyfelek számára nem változik semmi - hangsúlyozta múlt csütörtökön Jaan Albrecht vezérigazgató. "Az AUA továbbra is AUA marad, a társaság 77 repülőgépből álló flottája továbbra is 130 célállomásra repül" - fogalmaztak a társaság közleményében. Mint írták, a pilóták és utaskísérők fizetése és munkakörülményei szintén nem változnak, a megtakarítást a szolgálati idő után járó fizetésemelés rendszerének átalakításától várja az AUA.

A szakszervezet egy sztrájk lehetőségét sem zárja ki. Az üzemi tanács munkabeszüntetésről nem beszélt, ezzel szemben pereskedést helyezett kilátásba. A dolgozók szerint az átállás nem lehet érvényes, mert a Tyrolean kollektív szerződését még az AUA felügyelőtanácsának múlt heti döntése előtt, mintegy megelőző lépésként egyoldalúan felmondta a szakszervezet. Az üzemi tanács szerint tömegesen hagyhatják el pilóták az AUA-t, de a vállalatvezetők korábbi nyilatkozatai szerint a cég nem tart a felmondásoktól.

Az AUA az elmúlt években többször is megszorításokat hajtott végre, mindeddig a munkavállalók közreműködésével. Miután a vállalat működése nem fordult nyereségesre, a Lufthansa márciusban 140 millió eurós tőkeinjekciót ígért az Austriannak, világossá tette ugyanakkor, hogy a társaságnak újabb takarékossági lépéseket kell véghezvinnie. A német konszern maga is költségcsökkentési tervet készít elő. A dolgozóknak küldött, hét végén ismertté vált levél szerint a légitársaság a veszteséges viszonylatokon a járatok felszámolására, a flottabővítés befagyasztására és a távolsági járatok egy részén az első osztály felszámolására készül. A szanálási program nem hagyja érintetlenül a fizetéseket és a nyugdíjbefizetéseket sem.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek