kapubanner for mobile

Bérbefagyasztás 8 évig - a SZEF így látja

Az elmúlt hetekben napvilágot látott KSH adatok azt a látszatot keltik, mintha elindult volna a közszféra kereseteinek a növekedése. Miközben 2008 óta be van fagyasztva a közszféra valamennyi illetményrendszere, írja közleményében a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF).

A SZEF szerint ez kollégáik egyre nagyobb részét a létminimumba taszította. A kormány által elfogadott 2013-2016 közötti konvergencia-program fenntartja a bérbefagyasztást, ennek következményeként kedvező inflációs folyamatok esetén is nő a 2008 óta bekövetkezett, 25 százalékot meghaladó reálkereset-veszteség.

A 8 évig tartó bérbefagyasztás a SZEF és tagszakszervezetei számára elfogadhatatlan, áll a közleményben. Ez jelentősen rontja a közszolgálatok, az oktatás, az egészségügyi-szociális ellátás, a közigazgatás és rendvédelem, a kultúra dolgozóinak életminőségét és a társadalom számára nélkülözhetetlen szolgáltatásainak színvonalát.

A SZEF ezért kezdeményezi az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács azonnali összehívását.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek