Béremelésért harcolnak a rendőrök

Béremelést követel a Rendőr Szakszervezetek Védegylete Szövetség (RSZV), jövő évi követelésüket a Rendőrségi Érdekegyeztető Tanács ülésén jelentették be, ahol nyomatékosították a demonstrációs bizottság megszervezésének előkészítését is.

A szövetség a tiszthelyettesi, zászlósi állománynál 30 százalékos, a közalkalmazotti, kormánytisztviselői és munkavállalói állománynál 20 százalékos, a tiszti állománynál 10 százalékos, míg a vezetői állománynál 5 százalékos emelést tart elfogadhatónak - olvasható a lapunkhoz eljuttatott közleményben.

Lajtár József rendőr vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság gazdasági főigazgatója az ülésen úgy vélekedett, a követelés az ország gazdasági helyzete miatt nem indokolt. A szakszervezeti szövetség azonban ezt az álláspontot nem fogadja el, ezért a béremelés érdekében minden törvényes nyomásgyakorló eszközt igénybe kíván venni - hangsúlyozzák a közleményben.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi személyi kölcsönre elég a magyar átlagfizetés

Egy friss számítás szerint az átlagkereset mellett akár egy 15 millió forintos személyi kölcsön törlesztése is vállalható lehet, de csak... Teljes cikk

Kutatás: ezek a leggazdagabb és a legszegényebb európai országok

A leggazdagabb és a legszegényebb országok közötti különbség Európán belül több mint hússzoros, az EU-n belül pedig több mint tízszeres. Teljes cikk

Akár napi 40 perccel is gyorsabban tudunk így dolgozni

Egy friss tanulmány szerint három dologra van szükség, hogy növeljük mentális élességünket. Teljes cikk