Bérlakással motiválja dolgozóit a Mercedes-Benz
Ünnepélyes keretek között átadták azokat a bérlakásokat Kecskeméten, amelyeket a Mercedes-Benz Gyár dolgozói kedvezményesen bérelhetnek - tájékoztatták portálunkat.
Átadta dolgozóinak azt a 40 frissen felújított bérlakást a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., amit számos ingatlan közül választottak ki Kecskemét-Homokbányán. Így 34 kisebb, 43 négyzetméteres, valamint 6, egyenként 51 négyzetméteres összkomfortos lakás bérlésére nyílt lehetőség.
A közlemény szerint a dolgozók a pályázatok elbírálásakor a társaság az üzemi tanáccsal egyeztetett szempontok alapján figyelembe vette a vállalatnál eltöltött időt, a gyárban dolgozó hozzátartozók számát, a pályázó gyermekeinek számát, valamint az állandó lakóhely Kecskeméttől való távolságát is. Fontos szempont volt az is, ha valaki egyedülálló szülőként pályázott.
"Magyarország egyik meghatározó foglalkoztatójaként példát szeretnénk mutatni abból, hogyan érdemes mobilitásra ösztönözni az álláskeresőket, illetve erősíteni a munkavállalók motivációját" - mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetésének elnöke.
"Vállalatunk az óvodától az általános iskolán át a közép- és felsőfokú duális képzésig gondoskodik a felnövekvő generációról, biztosítjuk számunkra a korszerű tudást és gyakorlati tapasztalatot. A bérlakásprogrammal is az a célunk, hogy az elkötelezett munkatársainknak biztonságot nyújtsunk, és újabb lehetőségekhez juttassuk a hétköznapokban" - emelte ki Ács László, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. HR-igazgatója.
Hangsúlyozta: a cég nem csupán a képzések, hanem az egészségügyi programok és a sportolási lehetőség terén is a sokat tesz azért, hogy a munkavállalók számára vonzó munkaadó és családbarát munkahely legyen. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. elkötelezett munkatársai élet- és munkakörülményei folyamatos fejlesztése iránt, s Kecskemétet vonzóvá kívánja tenni az álláskeresők számára.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?