Bérplafon az állami cégeknél: van, akire nem vonatkozik
Megtarthatják havi apanázsukat azok az állami cégvezetők, akiknek a fizetése most meghaladja a havi kétmillió forintot. A szocialisták által megszavazott tiltó törvény ugyanis rájuk nem vonatkozik - közli a Magyar Nemzet.
A polgári napilap cikke szerint nincs veszélyben az állami cégvezetők több millió forintos fizetése. Az Országgyűlés által 181 szocialista igennel, 19 nem szavazattal és 151 tartózkodással elfogadott törvényjavaslat ugyan január elsejétől nem engedi az állami alkalmazottak és vezetők körében a havi bruttó kétmillió forintnál nagyobb fizetést, ám a rendelkezés csak az újonnan megkötött szerződésekre vonatkozik, visszamenőleg nem.
Eszerint tehát jövőre sem kell "meghúznia a nadrágszíjat" többek között a közismerten pénznyelő MÁV Zrt. vezetőinek - a bruttó 3,4 millió forintos havi fizetéssel rendelkező Heinczinger István vezérigazgatónak és 2,5 milliós havi bérrel bíró Andrási Miklós elnök-vezérigazgatónak - és megkapja havi 3,6 millió forintos apanázsát Erős János, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnöke is - olvasható a lapban.
Eszerint tehát jövőre sem kell "meghúznia a nadrágszíjat" többek között a közismerten pénznyelő MÁV Zrt. vezetőinek - a bruttó 3,4 millió forintos havi fizetéssel rendelkező Heinczinger István vezérigazgatónak és 2,5 milliós havi bérrel bíró Andrási Miklós elnök-vezérigazgatónak - és megkapja havi 3,6 millió forintos apanázsát Erős János, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnöke is - olvasható a lapban.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?