Bezárt a vadiúj Interfruct áruház
Alig indult el, máris bezárták az újpesti Interfruct áruházat, amelynek oka, hogy az épület tulajdonosa és az albérlő Star Trading Kft. cég nem tudott megállapodni a bérleti díjról. Egyelőre nem tudni mi lesz az áruház és a dolgozók sorsa, írja a Napi Gazdaság.
A bajba került kereskedőcég új, 6600 négyzetméteres üzletét alig két hete adták át, hétfőn azonban már nem nyit ki. Ennek oka az, hogy az épület tulajdonosa és az albérlő Star Trading Kft. cég nem tudott megállapodni a bérleti díjról. A Reál-csoporthoz tartozó cég a nyár folyamán két egykori Interfruct áruház átvételéről és újranyitásáról állapodott meg, de míg az óbudai üzlet továbbra is nyitva marad, az újpestit bezárták.
A Napi Gazdaság értesülése szerint a kft. azért kényszerült erre a lépésre, mert az épület tulajdonosa, az FBG 2 Ingatlan és Vagyonkezelő Kft. a duplájára akarta emelni a bérleti díjat. Az osztrák tulajdonban levő ingatlanos cég vezetője, Marcus Hammerle elmondta: az Interfructtal kötött bérleti szerződést felmondták, a Star Tradinggel pedig nem tudtak megállapodni. Az áruház további hasznosításáról ezen a héten döntenek.
A Napi Gazdaság úgy értesült a Reál-lánchoz tartozó magyar bérlőtől, hogy ők az Interfructtal szerződtek és átvették a dolgozókat is. Az üzletet jelentős beruházással átalakították és áruval feltöltve nyitották meg. Emiatt a váratlan felmondást valószínűleg jogi útra terelik.
Napi Gazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?