kapubanner for mobile

Bíróság előtt a munkaügyi miniszter korrupciós vádak miatt

Megkezdődött hétfőn Párizsban Olivier Dussopt francia munkaügyi, foglalkoztatási és integrációs miniszter pere korrupciós gyanú miatt. Egy hónapon belül ő a második francia kormánytag, aki bíróság elé áll.

A tárcavezetőt azzal vádolta meg a korrupciós ügyekkel foglalkozó országos pénzügyi ügyészség, hogy 2009-2010-ben a közép-franciaországi Annonay település polgármestereként és országgyűlési képviselőjeként előnyben részesített egy vállalatot egy közbeszerzési pályázaton. Az ügyben a Saur vízgazdálkodási vállalatot és annak korábbi vezetőjét, Olivier Brousse-t is vád alá helyezték hivatali vesztegetés gyanújával.

"Remélem, hogy ez a tárgyalás lehetővé teszi számomra, hogy bizonyítsam jóhiszeműségemet" - jelentette ki a munkaügyi miniszter a párizsi büntetőbíróság előtt. Az ügy tárgya egy 5,6 millió eurós értékű szerződéssel kapcsolatos beszerzési pályázatra vonatkozó bizalmas információk átadása. A gyanú szerint Olivier Dussopt módosíttatta a pályázat értékelési kritériumait annak érdekében, hogy a Saur, Franciaország harmadik legnagyobb vízgazdálkodási csoportja nyerjen.

A Médiapart tényfeltáró portál februárban adta hírül, hogy a miniszternél házkutatást tartottak a hatóságok, ennek során egy közbeszerzési pályázat körüli gyanús előnyszerzési ügyre derült fény. Akkor Élisabeth Borne miniszterelnök és Emmanuel Macron államfő is teljes támogatásáról biztosította a minisztert, aki a több százezres tüntetéseken vitatott nyugdíjreformért felelős kormánytagként a médiában az egyik legtöbbet szereplő politikus volt.

Évtizedeken át íratlan szabály volt, hogy egy miniszter távozik hivatalából, amikor eljárás indul ellene. Emmanuel Macron első ötéves hivatali idejének legelején, 2017-ben is ez az 1990-es években kialakult szabály volt érvényben, amely akkor három miniszter távozását idézte elő. A gyakorlat azóta azonban megváltozott, és most már a végrehajtó hatalom esetenként dönt arról, hogy egy gyanú esetén felment-e egy kormánytagot.

November 6-án Eric Dupond-Moretti francia igazságügyi miniszter pere kezdődött egy összeférhetetlenségi gyanú miatt, és az ítélethirdetésig ő is a hivatalában maradhat. Ez volt az első alkalom, hogy hivatalban lévő francia kormánytagnak bíróság elé kellett állnia. Az ő ügyében szerdán hirdetnek ítéletet.

MTI

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek