BKV szóvivőből BA kommunikációs vezető
Szilágyi Károly lett a Budapest Airport Zrt. új kommunikációs vezetője. A szakember 15 évvel ezelőtt, még egyetemistaként kezdett a Magyar Hírlap szerkesztőségében újságírással foglalkozni.
Szilűgyi tudósított Boszniából és Koszovóból is, majd Magyarországra visszatérve újságírók továbbképzésével foglalkozott a Független Médiaközpontban. Ezután a FigyelőNet nevű hírportálnál írt elsősorban közlekedési témákról, majd 2008-ban a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) szóvivője lett. Szilágyi Károly kiválóan beszél angolul és németül, valamint alapfokon finnül, szerbül és albán nyelven.
Szilágyi Károly kinevezésével kapcsolatban elmondta: "Megtisztelő egy olyan cégnél dolgozni, ahol egyértelmű, tiszta célokat tűzött ki a menedzsment, és olyan munkatársakkal együttműködni, akik a világ bármely táján megállják a helyüket. Ezeket az értékeket nemcsak a nagyközönség, hanem a kollégáim felé is szeretném közvetíteni."
Szilágyi Károly kinevezésével kapcsolatban elmondta: "Megtisztelő egy olyan cégnél dolgozni, ahol egyértelmű, tiszta célokat tűzött ki a menedzsment, és olyan munkatársakkal együttműködni, akik a világ bármely táján megállják a helyüket. Ezeket az értékeket nemcsak a nagyközönség, hanem a kollégáim felé is szeretném közvetíteni."
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?