Boris Johnson szerint a kelet-európaiak miatt nincs elég kamionsofőr Nagy-Britanniában

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint jórészt azért nem vonzó Nagy-Britanniában a kamionsofőr-szakma, mert a közép- és kelet-európai EU-országokból érkező sofőrök hajlandók voltak rossz munkakörülmények között és alacsony bérezésért is dolgozni.

Johnson, aki a kormányzó brit Konzervatív Párt éves kongresszusának kezdete előtt nyilatkozott a BBC televízió politikai magazinműsorában, úgy fogalmazott: a brit közúti fuvarozó vállalatok évtizedekig nem fejlesztették a kamionos pihenőhelyeket, nem javították a munkakörülményeket és nem emelték a béreket.

Ehelyett jórészt a keleti EU-tagországokból érkező, "nagyon keményen dolgozó" munkavállalókra hagyatkoztak, akik ilyen feltételekkel is hajlandók voltak elvégezni ezt a munkát, és ez az oka annak, hogy a kamionsofőri foglalkozás ezekkel bérekkel és ilyen munkakörülmények közepette jelenleg nem vonzó - tette hozzá a brit kormányfő.

Nagy-Britanniában a kamionsofőrök hiánya miatt súlyos fennakadások támadtak elsősorban az üzemanyagellátásban, de érzékelhetők a logisztikai problémák a boltok élelmiszerkínálatában is. A múlt hét közepén országszerte pánikszerű vásárlási roham kezdődött a benzinkutaknál, miután több nagy forgalmazó bejelentette, hogy kénytelen töltőállomásokat bezárni, mert a tartályautó-sofőrök krónikus hiánya miatt nem tudja teljes hálózatát folyamatosan ellátni üzemanyaggal.

Az ország jelentős térségeiben azóta is folyamatosak a hosszú, esetenként több órás sorok a benzinkutaknál. A helyzet Londonban és Délkelet-Angliában a legrosszabb. A brit belügyminisztérium hétvégibejelentése szerint március végéig könnyített eljárással kaphatnak munkavállalási engedélyt azok az európai uniós kamionsofőrök, akik a súlyos üzemanyagellátási fennakadásokat okozó sofőrhiány enyhítésére meghirdetett program keretében érkeznek Nagy-Britanniába.

A fuvarozói szakma érdekképviseleti szervezeteinek számításai szerint azonban a brit áruszállítási szektorból legalább százezer kamionsofőr hiányzik, elsősorban azért, mert a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) óta rengeteg uniós munkavállaló távozott Nagy-Britanniából.

A brit közúti áruszállítási szövetség (Road Haulage Association) legutóbbi becslése szerint csak az új munkavállalási szabályok januári életbe lépése óta 30 ezer külföldi kamionsofőr hagyta el Nagy-Britanniát.

Boris Johnson azonban a vasárnapi BBC-műsorban kizárta annak lehetőségét, hogy a brit kormány tömegesen engedjen be külföldi munkavállalókat a kamionsofőr-hiány enyhítésére. A brit miniszterelnök úgy fogalmazott: a kiutat a jelenlegi helyzetből nem az kínálja, hogy "meghúzzuk az 'ellenőrizetlen bevándorlás' feliratú emeltyűt, és hatalmas számban engedünk be embereket (külföldről)". Szerinte nincs visszatérés "az ellenőrzés nélküli bevándorlás által fenntartott, alacsony bérezésre és alacsony szakképesítésre épülő régi, bukott modellhez".

A brit kormányfő néhány napon belül másodszor fejtette ki ezt a véleményét. A hét elején, amikor - szintén a BBC-nek nyilatkozva - először szólalt meg személyesen az üzemanyagellátásban kialakult súlyos fennakadások ügyében, kijelentette: nem hiszi, hogy az emberek "ebben az országban ismét az ellenőrzés nélküli bevándorlással akarnának minden problémát megoldani".

"Ezzel már próbálkoztunk hosszú időn át, és ennek alacsony bérezésre, alacsony szakképzettségre építő hozzáállás lett a vége" - tette hozzá.

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Sokan terveznek új állást keresni 2026-ban, de kemény lesz a verseny

Átlag felett az álláskeresők száma a technológiai és egészségügyi szakemberek, a Z generációs munkavállalók és a dolgozó szülők körében. Teljes cikk

Új év, új élet? Munkát kínálnak egy teljesen lakatlan szigeten

Különleges álláslehetőséget hirdetett meg a Scottish Wildlife Trust: hat hónapra természetvédelmi őrt keresnek a lakatlan Handa szigetre Skócia... Teljes cikk

A brit dolgozók harmada nem érzi az inspirációt a munkahelyén - Mi lehet a megoldás?

Az inspiráció hiánya többek között a termelékenységre is negatív hatással van. Teljes cikk