kapubanner for mobile

Bővíti létszámát az oroszlányi BorgWarner

Tízéves fennállása alatt kétmillió turbófeltöltőt gyártott Oroszlányban az amerikai BorgWarner, a vállalat hosszú távú terveiben a kapacitás ötven százalékos növelése szerepel, amelyhez a 700 fős létszámot 20 százalékkal bővítik - mondta el a társaság ügyvezetője az MTI-nek.

Bogár Attila kifejtette, nemcsak a kapacitás növekszik jelentős mértékben 2015-ig, hanem az alkalmazott technológiák köre is bővülni fog. A vállalatnál az idén a dolgozók létszáma közel nyolcvan fővel emelkedett. A közelmúltban létrehozott új munkakörökben számos mérnököt is alkalmaznak. Ők olyan munkát végeznek, amelynek eddig a németországi gyár volt a helyszíne - ismertette az ügyvezető.

A BorgWarner az Audi, a Volkswagen, a Fiat, a GM, a Volvo, a Renault, a PSA csoport és a BMW személyautóiba készít feltöltőket, illetve a Deutz és a Fiat traktorokhoz gyárt turbókat, 70-80 ezer darabot évente.

A magyarországi gyár első üzemcsarnokát 2001-ben avatták fel, a fejlődési dinamikára jellemző, hogy évente megduplázták termelésüket. Legutóbb 2007 novemberében adtak át egy új, 4.000 négyzetméteres csarnokot, ezzel az üzem 13.386 négyzetméterre bővült.

A BorgWarner magyarországi befektetésének értéke elérte a 25 millió eurót és Oroszlányban a turbógyártó üzletág második legnagyobb gyára jött létre. A vállalat árbevétele 2010-ben meghaladta a 330 millió eurót.

A BorgWarner csoport a világ 18 országában 63 vállalatot fog össze, 17.400 főt foglalkoztat. Gépjárművek motorjaihoz, illetve autók hajtásláncaihoz, erőátviteli berendezéseihez gyártanak komplett rendszereket. A cégcsoport teljes árbevétele 2010-ben 5,6 milliárd amerikai dollár volt, 2011-re 7,2 milliárd dollár a bevétel becsült értéke.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek