Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Budapest Airport: folynak az egyeztetések a szakszervezetekkel

Konstruktívnak nevezte a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezettel (LESZ) kedden délelőtt folytatott tárgyalásokat a Budapest Airport szóvivője, az egyeztetést a felek pénteken 10 órakor folytatják.

Szollár Domokos kedden délután arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a tárgyaláson konkrét felvetések és konkrét megoldási javaslatok hangzottak el.

Az érdekképviseletnek a forgalmi területen meglévő létszámhiányra vonatkozó felvetésére, a BA szakterületének vezetője elmondta, hogy több munkacsoport is dolgozik a lehetséges megoldásokon, például a munkaidő-beosztás módosításán. A BA tervei között szerepel, hogy a déli és a délután 5 órai "forgalomszegény" időszakokból átcsoportosít munkavállalókat a forgalmas esti órákra. Hozzátette: a BA Kollektív Szerződésének módosítása is az ésszerűbb munkatervezést szorgalmazza.

A Fegyveres Biztonsági Őrségnél tapasztalt létszámhiány a nyári szabadságok leteltével nagy valószínűséggel rendeződik - jegyezte meg.

A BA átszervezésével kapcsolatban a munkáltató képviselői ismét megerősítették, hogy a február közepén meghirdetett, és széles körben ismertetett modernizálási terv nem változott.
A sztrájktárgyaláson megvitatták a munkakörülményekre vonatkozó problémákat is. A BA ígéretet tett arra, hogy tovább pontosítja és határidőkkel, illetve felelősökkel egészíti ki azt az akciótervet, amelyet múlt pénteken adtak át az érdekképviseletnek. A pontos műszaki terv tartalmazza majd a felújítások, bővítések költségeit is.
A LESZ vasárnap helyezett kilátásba munkabeszüntetést Ferihegyen, mert eredménytelenül zárult a munkaadó BA. Zrt.-vel folytatott egyeztetésük.

A szakszervezet ezt megelőzően, szeptember 5-én jelezte a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatójának, Jost Lammersnek, hogy a vállalatnál kialakult helyzet miatt kollektív munkaügyi vitát kezdeményez, és sztrájkbizottságot alakít.
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a cég veszi át a Hervist: több száz hazai munkavállaló kerül új kézbe

A Hervis kivonul Magyarországról és Romániából, teljes bolthálózatát pedig a brit Frasers Group veszi át, ami több száz hazai munkavállaló... Teljes cikk

Több száz új munkahely érkezik Gyöngyösre és Csömörre: brutális beruházást jelentettek be

Több mint 72 milliárd forint értékben hajt végre fejlesztéseket Magyarországon az amerikai Procter & Gamble, ami ismét bizonyítja, hogy Donald Trump... Teljes cikk

Meglepetés a Top 500-as listán: így teljesítettek a magyar cégek

A közép- és kelet-európai régió 500 legnagyobb vállalata listáját a 2024-es adatok szerint továbbra is a lengyel Orlen olajcég vezeti, a második... Teljes cikk