kapubanner for mobile

Budapest újabb BKV sztrájkra ébredhet pénteken

A BKV Zrt. és a dolgozói érdekképviseletek közötti szerda délelőtti tárgyaláson a szakszervezetek a maguk részéről eredménytelennek ítélték a főváros közlekedését megbénító hétfői munkabeszüntetést és az eddigi tárgyalásokat. Továbbá bejelentették, hogy megegyezés hiányában április 18-án 0:00 órától újabb, immár 24 órás sztrájkot tartanak.

A BKV Zrt. értetlenül áll az újabb sztrájkbejelentés előtt, hiszen a Társaság vezetése a saját hatáskörébe tartozó kérdésekben már a korábbi tárgyalások során is számos engedményt tett: visszavonta a csoportos létszámleépítésre vonatkozó tervét; ígéretet tett arra, hogy a Paraméterkönyv kapcsán nem lesz telephelybezárás; újabb tájékoztatókat szervezett a Paraméterkönyvben tervezett változásokról az érdekképviseletek részére.

A szakszervezeti vezetők azonban mindezeket figyelmen kívül hagyták, a finanszírozási problémákkal kapcsolatos konkrét lépések megtételére pedig nem hagytak időt. Az egyeztető tárgyalások április 11-én, pénteken, reggel 8.00 órakor folytatódnak.

A BKV Zrt. vezetése az elmúlt hetekben is mindent megtett és most is mindent megtesz a sztrájk elkerülése érdekében. A tárgyalások során továbbra is azt szeretné elérni, hogy egy 24 órás munkabeszüntetés ne veszélyeztesse újra a főváros működését, valamint Budapest és a hárommilliós agglomeráció közlekedését.

OTS
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek