Cafeteria 2012: csökken a piac
A cégek túlélő üzemmódra álltak, a szabályozás csak mostanra alakult ki, a piacvezető termékek mesterségesen ki lettek cserélve. Mindenképp szűkülni fog a béren kívüli juttatások piaca - írja kommentárjában a napi.hu.
Biztosra vehető, hogy az év végén nem lesz 2,5 milló munkavállaló, aki használja majd a szolgáltatásokat, termékeket.
Ennek hátterében több dolog is áll. Egyrészt számos vállalkozás - főleg a kisebbek - egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy plusz juttatást adjanak. S ha költséget akarnak csökkenteni, az a legegyszerűbb, ha bérjellegű kiadásokat csökkentik a juttatások összegével. Ezzel persze végeredményben a munkavállaló jár rosszul, de legalább a munkahelye megmaradhat.
Másrészt az új termékek közül az Erzsébet utalvány az egyetlen, amelyet egészen kis összegben is érdemes lehet adni - a legtöbb munkaadó nem tud több tízezer forintot juttatni, s komplett cafeteria rendszert működtetni. Ezzel viszont az a gond, hogy igen későn indult - csak két hete lehet azt igényelni, márpedig a cégek általában év végég döntik el, mennyit áldozhatnak juttatásra a következő időszakban. Lehet év közben is dönteni, s nyilván sokat élnek is majd ezzel a lehetőséggel, de az évvégi bizonytalanság garantálja a lemorzsolódást.
Harmadrészt a nagyobb keretösszeggel gazdálkodó cég egy része is kivár. A későn kialakuló szabályozási rendszer mellett ugyanis azt is számításba kell venni, hogy a vállalkozásoknak kényszerű béremelést is végre kell hajtaniuk - pontosabban van egy kör, amelynek célszerű eleget tenni a béremelési előírásoknak. Körükben pedig egyáltalán nem biztos, hogy marad forrás a cafeteriára is.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?