kapubanner for mobile

Cáfolja a sajtóhíreket a Detki Keksz Kft. ügyvezetője

A Detki Keksz Kft. több mint 20 éve végzi üzleti tevékenységét Halmajugrán, ezért jó kapcsolatban áll a helyi közösséggel. Jelenleg 137 főt alkalmaznak az üzem vonzáskörzetében található hátrányos helyzetű kistelepülésekről, ezen belül 10 főt Halmajugráról. Munkavállalóikat szakmai képzettségük és gyakorlatuk alapján választják ki, mindenkor tartózkodtak a kirekesztéstől. A cég munkahelyteremtésre eddig nem pályázott - olvasható a Detki Keksz Kft. sajtóközleményében, mellyel a napokban megjelent "súlyos rágalmazásokra" kívántak reagálni.

"A Detki Keksz nem hajlandó alkalmazni a helyi romákat Halmajugrán, ezért körülbelül nyolcvan roma demonstrált a megkülönböztetés ellen a kekszgyár előtt" - írta meg a HR Portal a Magyarországi Roma Nővédelmi Közhasznú Szervezet helyi elnökének nyilatkozata alapján. "Azt mondta az igazgató, azért nem alkalmaz cigányokat, mert ha a vásárlóik megtudják, hogy romák dolgoznak itt, visszamondják a megrendeléseket, mert nem akarnak a cigányok kezéből enni" - jelentette ki 110 tagú halmajugrai szervezet vezetője, Schmitt Magdolna sajtóhírek szerint. Hozzátette: a Detki Keksz 19,2 millió forint uniós pénzt kapott 35 új munkahely létesítésére, és mindössze egy helybéli cigány asszonyt vettek fel.

"A Detki Keksz Kft. ügyvezetőjeként megdöbbenéssel állok a társaságunkkal szemben folytatott negatív kampány előtt" - nyilatkozta Pavlova Olga, a cég ügyvezető igazgatója, a HR Portálhoz eljuttatott sajtóközlemény szerint. "Az elmúlt héten két óvodáskorú unokámmal külföldön tartózkodtam, így mindezidáig nem állt módomban reagálni a cégünkkel kapcsolatban szárnyra kelt alaptalan híresztelésekre."

Pavlova Olga a Detki Keksz Kft. ügyvezetőjeként leszögezi, hogy soha nem tett olyan megjegyzést, mely szerint cigány kéz nem érintheti a termékeiket. "Orosz származásom miatt én magam is érzékeny vagyok a kisebbségekkel kapcsolatos előítéletekre, a társaság ügyvezetőjeként elítélek minden, emberek közötti megkülönböztetést etnikai, faji, vallási, nyelvi vagy nemi alapon. A Detki Keksz Kft. munkavállalóit szakmai képzettségük és gyakorlatuk alapján választja ki, emellett természetesen meg kell felelniük az élelmiszeripari termékek előállításával kapcsolatos szigorú higiéniai előírásoknak is."

Az ügyvezető szerint eddig sem és a jövőben sem fogják vizsgálni a munkaviszony létesítése előtt, hogy az adott munkavállaló tartozik-e valamelyik kisebbséghez, mindazonáltal a vezető határozottan állítja, hogy hátrányos helyzetű, ezek között magát romának való munkavállalókat is alkalmaznak.

Pavlova Olga azt is hozzétette, társaságuk eddig nem pályázott, ezért nem is nyert el munkahelyteremtésre irányuló támogatást. Pályázataik alapvetően technológiai fejlesztésekre irányultak, melyek részeként új munkahelyeket is létrehoztak. Ezeken a munkahelyeken a vonzáskörzetünkben élőket alkalmazzák, ahol a kiválasztás kizárólag szakmai képesítés és gyakorlat alapján történt.

A Deki Keksz Kft. 1992-ben történt alapítása óta, Halmajugrán végzi üzleti tevékenységét. A 2013-ban befejezésre kerülő fejlesztési programuk tervezése során felmerült, hogy máshová helyezzék üzleti tevékenységüket. Mivel azonban a helyi közösséggel jó kapcsolatot ápoltank, és a működésükhöz egyéb téren is megfelelő feltételeket találtak itt, ezért fejlesztésüket végül Halmajugrán hajtották végre. Hosszú távra rendezkedtek be - olvasható a közeményben.

Az elmúlt három évben több százmillió forint összegű beruházást hajtottak végre, melynek közvetve és közvetlenül a helyi közösség is haszonélvezője. Az egyik legnagyobb helyi vállalkozásként, ezalatt az idő alatt összesen 93,620 millió forint adót fizettek be a helyi önkormányzat (közösség) részére. Megítélésük szerinti ez nagymértékben hozzájárult az önkormányzati működés fenntartásához, a helyi fejlesztések forrásainak biztosításához.

A Detki Keksz Kft. jelenleg 137 főt alkalmaz. E létszám 68 százaléka több mint 5 éve, 15 százaléka pedig több mint 15 éve áll társaságuk alkalmazásában. "Ez is azt jelzi, hogy számítun kollégainkra, és Ők is számíthatnak ránk. Munkavállalóinkat 100 százalékban az üzem vonzáskörzetéből, 65 százalékban a környező, szintén nehéz helyzetű kistelepüléseken élők köréből alkalmazzuk. Jelenleg 10 helyi lakos dolgozik társaságunknál, és fejlesztéseink során természetesen számítunk a helyi munkaerőre. Nincs mit titkolnunk! A Detki Keksz Kft. erejéhez mérten hozzájárul a helyi közösség erősödéséhez, a békében történő együttéléséhez. Mindezek alapján méltánytalannak tartjuk a termékeink ellen a közösségi médiában meghirdetett bojkottot. Társaságunk egy emberöltő alatt építette fel termékei jó hírnevét, melyet naponta megmér a piac. Hazai középvállalkozásként ez az egyik legnagyobb értékünk az erős piaci versenyben. Egy megalapozatlan kampány ezért nagy kárt okozhat társaságunknak, munkavállalóinknak, és a helyi közösségnek" - mondja Pavlova Olga.


  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk