Cégbezárási hullám sújtja az önkormányzatokat
Egymás után zárják be kapuikat vagy települnek át más országokba a Magyarországon működő és a foglalkoztatásban kulcsszerepet játszó cégek, amellyel nehéz helyzetbe hozzák az önkormányzatokat, áll a Magyar Nemzetben.
Egymás után zárják be kapuikat vagy települnek át más országokba olyan Magyarországon működő cégek, amelyek eddig kulcsszerepet töltöttek be egy-egy város vagy térség foglalkoztatásában.
A probléma összetett: csökken a foglalkoztatottak aránya, míg egy összeomló vagy elköltöző vállalkozás kiesik mint adófizető. A cégektől elbocsátott emberek pedig az állam és az önkormányzatok szociális kiadásait növelik.
A Magyar Nemzet által megkérdezett polgármesterek úgy vélik, hogy nem kedvez a központi politika, és az óriási adó- és járulékterhek a cégek magyarországi működésének. Komoly erőfeszítéseket kell tenniük egy-egy vállalkozás megtartásáért vagy új cég megnyeréséért.
Magyar Nemzet

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?