kapubanner for mobile

Cégek, ahol jó dolgozni

Tíz cég, ahol sikerült megtalálni a munka-magánélet egyensúlyt. Tíz cég, ahol jó dolgozni - a Glassdoor karrierportál toplistája a jobline.hu-n.

A Yahoo idén először került be az összeállításba, a 16. helyen végzett, méghozzá Marissa Mayer új intézkedéseinek köszönhetően. A vezető 16 hétre emelte, azaz megduplázta a szülési szabadságot, az újdonsült szülőknek pedig havi 500 dolláros támogatást biztosít, amit például a bevásárlásra vagy a mosodára lehet fordítani. Bevezette ezen felül a dolgozóknak járó ingyenes reggelit és ebédet, illetve a legalább 5 éve náluk dolgozó kollégák akár 8 hetes fizetés nélküli szabadságra is mehetnek már.

Nézzük a 10 legjobb munkahelyet:

10. Nokia

A cég lehetőséget ad a rugalmas munkaidőre és a távmunkára - ez az, amit a legtöbben kiemeltek. Volt, aki hozzátette, hogy a cég gyakran ösztönzi arra a munkavállalóit, hogy vegyenek ki szabadságot, utazzanak el és töltődjenek fel.

9. Agilent Technologies

Rugalmas időbeosztás, megfelelő juttatások, és évente kétszer bónuszt adnak a dolgozóknak.

8. FactSet

A napi 8 óra elég arra, hogy a dolgozók elvégezzék a feladataikat, és senkit nem ér hátrány amiatt, ha nem tolja ki a heti munkaidejét 60 órára. A munkaidőbe pedig az ebédidő is beletartozik.

7. Mentor Graphics

A családos dolgozóknak hatalmas segítség, hogy bevihetik a gyerekeket a munkahelyükre, ahol képzett gondozó vigyáz rájuk. Ezen kívül senki nem nézi, percre pontosan ki mennyit dolgozik, a lényeg, hogy az adott feladat készen legyen.

6. Scottrade

Minimális a munkahelyi stressz, a cég pedig abszolút családbarát és nyitott a változtatásokra, újításokra.

5. Orbitz Worldwide

Rugalmas munkaidő, a legújabb technológiák használata, kihívást jelentő feladatok, folyamatos tanulási lehetőség - így jellemezte a vállalatot az egyik dolgozó. Egy másik alkalmazott szerint ez a hely annak ideális, aki dolgozni akar és tanulni. Hozzátette, hogy okos és barátságos kollégákkal van körülvéve.

4. Mitre

Megadják a lehetőséget az előrelépésre, és rugalmas, nyitott a környezet.

3. Slalom Consulting

Olyan modell van kiépítve, ami garantálja, hogy a hétköznap estéket mindenki a családjával tölthesse el. A heti 40-45 órát nem szokták túllépni, tehát alig van túlóra.

2. National Instruments

Nyugodt környezet, heti 40 munkaóra. Rugalmas időbeosztás, és a távmunkát is támogatják.

1. SAS Institute

Rugalmas munkakörnyezet, kihívásokkal teli feladatok, ügyfélközpontú hozzállás. A legtöbb alkalmazottnak saját irodája van, és a munkahét 35 órás.

Jobline
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek