Céges zenekarok jelentkezését várja a Tax Partyra a Bridge Budapest
2018. május 31-én másodjára szervez a társasági adóbevallás határidejéhez kötődően eseményt az idén ötéves Bridge Budapest. A Tax Party remek hangulatát a föllépő számos munkahelyi együttes garantálja, a Céges Zenekarok Éjszakáján.
Az angolszász kultúrkörben már nagy hagyományokkal rendelkező tax party magyar megfelelője egy adómorál tekintetében nem éppen toplistás országban talán megrökönyödést válthat ki. Azonban a Bridge Budapest Vállalható Vállalkozás kezdeményezése - melynek már több mint 400 itthoni cég a tagja - éppen azt tűzte ki céljául, hogy a tagok jó példáin keresztül hívja fel a figyelmet a vállalkozások felelősségére ezen a területen is. „Sokan néznek ránk furcsán vagy nevetnek ki, hogy az adófizetést propagáljuk, sőt ünnepeljük, ugyanakkor fontosnak tartjuk tudatosítani, hogy a befizetett adó egy versenyképes gazdaságban a közös terhek alapja. Még ha a felhasználása nem is mindig ideálisan történik, ez nem tart vissza bennünket attól, hogy abban higgyünk, érdemes vállalható módon vállalkozni. Ez az út a fenntartható, hosszú távú működéshez. Minden vállalkozó akkor tesz a legtöbbet a környezetéért, ha értelmes munkahelyeket hoz létre és ennek része a pénzügyi tudatosság, a kiszámítható adófizetés is.” - fogalmaz Pistyur Veronika, a Bridge Budapest vezetője.
Mivel idén a Prezi, Ustream és LogMeIn által alapított non-profit szervezet, a Bridge Budapest az ötödik születésnapját is ünnepli, ezért sokkal nagyobb szabású eseményre számíthatnak a vendégek és a fellépő céges zenekarok is.
A Bridge Budapest felhívásában olyan csapatok jelentkezését várja a Céges Zenekarok Éjszakájára, akiknek tagjai valamilyen vállalati kollektívából verbuválódtak, és legalább 3 számot tartanak repertoárjukon, tehát minimum negyedórás műsort tudnának adni az este során.
Jelentkezési határidő: április 30.
Mivel idén a Prezi, Ustream és LogMeIn által alapított non-profit szervezet, a Bridge Budapest az ötödik születésnapját is ünnepli, ezért sokkal nagyobb szabású eseményre számíthatnak a vendégek és a fellépő céges zenekarok is.
A Bridge Budapest felhívásában olyan csapatok jelentkezését várja a Céges Zenekarok Éjszakájára, akiknek tagjai valamilyen vállalati kollektívából verbuválódtak, és legalább 3 számot tartanak repertoárjukon, tehát minimum negyedórás műsort tudnának adni az este során.
Jelentkezési határidő: április 30.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?