Cél a női vállalkozók erősítése
Első alkalommal kerül megrendezésre Budapesten a NŐK/ÜZLET/ANGYALOK elnevezésű workshop, melynek célja a nők gazdasági döntéshozásba való bekerülésével, a férfiakkal együtt cselekvő és felelősséget vállalni akaró női vállalkozói kör erősítése, ezzel összhangban pedig a női angyalbefektetők számának növelése.
A válasz első lépéseként indul útjára a NŐK/ÜZLET/ANGYALOK kezdeményezés, aminek nyitó eseményére október 6-án kerül sor. Az ügy mellé állt partnerként több női üzleti szervezet és jelentős közösségi iroda is.
Ez az új platform összeköti a folyamatban már tapasztaltabb férfi angyalokat és a „befektetésül” mostantól tanulni kívánó nőket és nem feledkezik meg a témában a kezdő férfiakról sem.
A befektetők és az innovatív vállalkozók világa nagyon érdekes és a többségünk számára még ismeretlen terület. A tervezett workshop formabontó módon nyújt betekintést a kínálkozó lehetőségek tárházába, egyben összekapcsolja a gazdaság különböző szegmenseit. Ezen a délelőttön, amit a fogalmakkal és a szereplőkkel való ismerkedésre szánunk, számos befektető és befektetést már befogadott cég példáját fogjuk látni. Emellett három hazai közösségi iroda –az ImpactHub, a Loffice, és a Kaptár– segítségével teret adunk a résztvevők kreativitásának is.
„A workshop elsősorban azoknak szól, akiket érdekel az izgalmas, az ingatlanon, a nemzetközi befektetési alapokon, vagy állampapírokon túli befektetési világ. Az a világ, ahol az új, innovatív és nemzetközileg versenyképes munkahelyek és cégek születnek meg, ideálisan a hazai női és férfi angyalok anyagi és szellemi hozzájárulásával – mondta el Károlyi Antal.
Nagy felelősség és intellektuális kihívás ugyanis, kezdeti stádiumban lévő cégek esetében befektetésekről dönteni. A mi hosszú távú célunk, hogy tudást és kapcsolatokat nyújtsunk: a kezdő befektető nők és férfiak kis csoportokban tanulhassanak tapasztalt angyalbefektetőktől.
„Fontos szempont, hogy a NŐK/ÜZLET/ANGYALOK kezdeményezéssel, a férfiakkal együttműködő nők részvételének emelésével az ország –és reményeink szerint később a közép-európai térség– új gazdaságát erősítjük meg. Az együttműködési kultúra terjedése pedig versenyképesség nővelő tényező a régiók közötti öldöklő globális versenyben” – mondta Szabó Eszter.
Nem adunk el semmit a résztvevőknek, kivéve egy gondolatot, hogy érdemes ezt a Magyarországon eddig széles körben nem ismert angyali befektetési formát megismerni, majd a nők és kezdő férfiak belépésének elősegítésével a kört szélesíteni. A piac másik oldalára is hatással lesz ez a folyamat, hiszen ezzel párhuzamosan keressük a választ miként növelhető a nők által (is) jegyzett innovatív vállalkozások száma. Ha mi bízunk az ország innovatívitásában és teszünk is minden nap a szereplők összekötéséért, akkor egy biztosabb és gazdaságilag erősebb jövőt teremthetünk meg a gyerekeink számára.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába 3 napja
- Amikor már meg sem halljuk egymást – és mi jön ezután? 5 napja
- Ő a legjobban kereső nő az autóiparban 1 hete
- Az online láthatóság miatt sebezhetőbbek a felsővezetők a csalásokkal szemben 2 hete
- A legjobb vezetők néha hallgatnak: ezért kell több csend a meetingeken 2 hete
- Ezek lehetnek a legnagyobb kockázattal járó HR döntések 2 hete
- Waberer's HR: Női kvóta, sofőrhiány és a munkaerőpiaci kihívások 3 hete
- Egy láthatatlan gépezet kulcsszereplője: mi az a menedzsmentkapitalizmus? 3 hete
- Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban 3 hete
- A legjobb vezetők néha a legrosszabb emberek? A nárcizmus rejtett ára 1 hónapja
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 1 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?