kapubanner for mobile

"Cél, hogy a fiatalok egy napot se töltsenek munka nélkül"

A kormány a munkahelyteremtő programokra 7,5 milliárd forintot szán jövőre és több mint 20 ezer pályakezdő fiatal munkába állását segíti - mondta Czomba Sándor az M1 A lényeg című műsorában.

images

A foglalkoztatásért felelős államtitkár elmondta, a cél, hogy a fiatalok lehetőség szerint egy napot se töltsenek munka nélkül. A politikus szerint ehhez át kell alakítani a szakképzést, a felsőoktatást pedig a munkaerő-piaci igényekhez kell alakítani.

Az államtitkár közölte, jelenleg 69 ezer regisztrált pályakezdő fiatal van, akiknek egy részét remélhetőleg sikerül majd munkához juttatni. Czomba Sándor hangsúlyozta, hogy a kormány olyan foglalkoztatási programokat indít, melynek segítségével a következő egy évben 22 ezer fiatal dolgozhat.

Magyarországon a legfrissebb adatok szerint a 15-24 éves korosztályban 29 százalék feletti az állástalanok aránya.

hirado.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek