kapubanner for mobile

Családi adózás: a munkavállalói járulékból vonnák le a kedvezményt

A családi csődvédelemről szóló javaslatról, a családi adózás kiterjesztéséről, a polgári törvénykönyv módosításáról, a kegyeleti jog egyes rendelkezéseinek megváltoztatásáról kíván egyeztetni, és eredményeket elérni a kormánypártok közös frakcióülésén a KDNP - mondta Harrach Péter frakcióvezető.

A családi csődvédelem azokat a családokat védené meg, amelyek már nem képesek segíteni magukon, de még rendezhető a helyzetük - mondta.

A családi adózás kiterjesztése javaslatuk szerint azokra vonatkozna, akik személyi jövedelemadójukból nem tudják levonni a kedvezményül szolgáló teljes összeget, náluk a munkavállalói járulékból tenné levonhatóvá a hiányzó részt a KDNP-s javaslat.

A frakcióvezető szerint ez a lehetőség sok családot érintene, és legalább 20 ezer forint juttatást jelentene egy-egy családnak.

A polgári törvénykönyv módosításával kapcsolatban Harrach Péter elmondta: módosító javaslataik között a család definíciójának egyértelmű meghatározása szerepel, a kereszténydemokraták ebben a kérdésben is hagyományos értékrendjüket képviselik és ragaszkodnak elveikhez.

A Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja szerdától tart háromnapos kihelyezett frakcióülést a Vas megyei Sárváron.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek