Csődöt mondott a román állami nyugdíjalap
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÖsszeomlott a román állami nyugdíjalap - jelentette be Traian Basescu. A román államfő politikai megfontolásból tanácstalannak mutatkozik, ugyanakkor nem kizárt, hogy az új kormány mégsem emeli a kötelező magánnyugdíjpénztárakba juttatott munkavállalói befizetések arányát - írja a Népszabadság.
Az állami nyugdíjalap összeomlott - jelentette ki Traian Basescu. A román államfő szerint az állami költségvetésnek már az idén 400 millió eurót kellett biztosítania a nyugdíjpénztár csődjének elkerülése érdekében, 2009-ben azonban a támogatásnak körülbelül 1,3 milliárd euróra kell nőnie. Basescu már november 24-én figyelmeztette a lakosságot, hogy az állami nyugdíjalap csődbe jutott, és nem rendelkezik a 2007-ben megkezdett és 2008-ban folytatott ellátmánynövelések finanszírozásához szükséges forrásokkal. Ezt erősítette meg hétfőn, miután a múlt hét végén találkozott az új kormány minisztereivel.
Emil Boc kormányának hétfőn kellett volna összeülnie, hogy véglegesítse a jövő évi állami, illetve társadalombiztosítási költségvetés tervezetét. A pénzügyminisztérium szerint az idei költségvetési hiány azonban akár a GDP négy százalékát is túllépheti, ezért a miniszterelnök újabb kimutatásokat kért, illetőleg a költségvetés tervezetének megvitatását keddre halasztotta.
Gheorghe Pogea pénzügyminiszter a helyzet rendezése érdekében nem zárta ki azt a lehetőséget sem, hogy az új kormány a jelenlegi szinten befagyasztja a kötelező magánnyugdíjpénztáraknál a munkavállalói hozzájárulásokat. Az elfogadott jogszabály szerint ugyanis erre a célra a munkavállalóknak az eddigi két százalék helyett január elsejétől 2,5 százalékot kellene fizetniük. Az eredeti cél ugyanis az volt, hogy évi félszázalékos növeléssel 2016-ig a magánnyugdíjpénztárakba a munkavállalók bruttó keresetük hat százalékát fizessék be.
Basescu államfő tanácstalannak mutatkozik, bár leszögezte, hogy támogatja az állami nyugellátmányok jelenlegi szintjének megtartását, sőt szorgalmazza, hogy a gazdaság növekedésének mérséklődése és a világméretű pénzügyi válság közepette az új kormánynak el kell napolnia egyes - már hatályos törvényekbe foglalt - intézkedések bevezetési időpontját.
Népszabadság / Kolozsvár

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?